Tari Edit: Pest megye középkori templomai (Studia Comitatensia 27. Szentendre, 2000.)
Káldy-Nagy 1977. 545. sz. falu: „1559. Szőlős falu, azonos Szőlőssel, mely Szigetszentmiklós határában feküdt". Káldy-Nagy 1985. 613-614. 569. sz. falu. A 16. században lakott hely. 1546-ban és 1559-ben papját írják össze. Melis 1991. 75.: A Fővárosi Vízművek szigetszentmiklósi telepén középkori építményeket leletmentettek, ahol az előkerült sírok a 17. század elejéről származtak. Az ásató Melis Katalin valószínűsítette, hogy ekkor épülhetett az utolsó kövéig kitermelt templom is. Melis 1992. 52.: A szerző később már 18. századi temetőkápolnának 131 tartja a templomot, illetve ugyanekkor készültnek a kerítőfalat és úgy véli, hogy ekkortól indul a temető használata is. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a 18. századi kápolnát és temetőt leszámítva csak 13. századi leletek kerültek elő. Györffy 1998. 205.: Az 1264-es csőti adománylevélben említik, Háros határosa kelet felől. SZIGETÚJFALU - ERCSI BENCÉS MONOSTOR a. Ercsi b. Szent Miklós с 1186**?,*** d. 12.század írod.: Arányi 1881. XXIII. old. 7. sz.: román kori templomromokat jelez. Pest megye II. 1958. 148-151. valamint Entz 1965. 241-246.: 132 A két világháború között folytak műkedvelő régészeti kutatások a lelőhelyen. „A bencés kolostort IV. Béla 1269-i oklevele szerint Tamás nádor alapította....Tamás 1185-86-ban szerepel nádorként a királyi oklevelekben. A somogyvári formuláskönyv XVI. századi bejegyzése szerint a nádort 1186-ban az ercsi monostorban temették eh...A monostor alapítása tehát a XII. század utolsó harmadára eshetett.... Már „Lazius 1556-i térképe a Csepel-szigeten, kb. Ercsivel szemben nagyobb építményt mutat anélkül, hogy megnevezné. " Bél Mátyás részletesen beszámolt az akkor még igen tekintélyes romokról: „egy nagykiterjedésű, még aránylag elég ép, kereszthajós középkori romtemplomot ír le, amelynek szentélyét akkor még jól kivehető, alakos festés díszítette s a többi fal festésmaradványai is bizonyították, hogy fejedelmi építkezés lehetett. A kolostornak Szent Margittal való kapcsolatba hozatala hibás....A romtemplom széthordása 1738 után következett be. Minden jel arra mutat, hogy a romok nagymértékű eltűnése a szigetújfalusi, jelenleg is álló templom 1770-ben történt épülésekor következett be. Ezt bizonyítják a szigetújfalusi plébániatemplomfalaiba tekintélyes mennyiségben beleillesztett kváderek és azok a kiemelkedő értékű faragyányos és festett töredékek, amelyek a templom 1949-ben történt helyreállításakor a részben lebontott homlokzatból előkerültek. Ugyanígy hordtak át köveket a romokból Ercsibe is. " 3 A szerző részletesen bemutatja az előkerült román kori kofaA keltezését kérdésessé teszi, hogyha csak Árpád-kori leletek kerültek elő, illetve ha 1546ban és 1559-ben már volt papja, akkor hogy épülhetett temploma a 17. vagy 18. században? 132 Entz Géza foglalta össze a Pest megye műemlékei számára is az ercsi monostor történetét, ezért munkáit együtt mutatom be. További faragványokat talált a helyszínelő Kozák Károly 1956-ban egy barokk ház szétbontásakor. 130