Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

f) ének A hang kiképzése, könnyű lejtésű dallamok hallás utáni megtanulása hetenkénti 2 órában. Feladványok: egyes betűk, hangzók és mássalhangzók, később fő- és mellékszavak kikeresése és feljegyzése, számjegyek írása. A II. osztály tantárgyai a) nézet- és beszédbeni gyakorlatok Távolabbi tárgyak, mint az erdő, a mezők, a hegyek, a gazdasági eszközök, a mestersé­gek megfigyelése, mely egyben előismeretet jelent a földrajz és a természetrajz tanításá­hoz, melyre hetente 4 órát kell fordítani. b) vallás A válogatott bibliai történetek elbeszélése folytatja az első osztály anyagát. Továbblépés a tízparancsolat, az apostoli hitvallás és a Miatyánk megtanulása. Ehhez társulnak a rövid énekversek és bibliai mondatok és imádságok könyv nélküli megtanulása. Erre hetente 2 órát kell fordítani. c) anyanyelv Az olvasási gyakorlatok folytatják az első osztályban megkezdett olvasmányok olvasását, hanglejtéssel. A beszédrészeket is megismerik a tanulók és ragozni is megtanulnak. Az olvasott olvasmányt taglalják, ennek alapján egyszerű mondatokat alakítanak. Egyúttal megismerik a helyesírás fő szabályait is. A rendelkezésre álló idő erre heti. 8 óra. d) szépírás Folyamatos gyakorlás - formulák után - a szépírásban, melyre heti 4 óra fordítható. e) számtan A számtantanítás harmadik fokozata 1-100-ig számolással. Az egyszeregy megtanulása. Egyszerű törtek megismertetése. Erre heti 4 óra van az órarendben. 0 ének Mint az I. osztályban. Feladványok: főneveknek melléknevekkel, az alanynak az állítmánnyal való összekötése, s ezek felhasználásával a legegyszerűbb mondatok képzése. Egyszerű leírások készítése, erkölcsi mon­datok, versecskék és szentírásbeli rövid idézetek, énekversek és imádságok könyv nélküli meg­tanulása. Könnyű számtani példák megoldása. A III. osztály tantárgyai (falusi iskolákban) a) vallás Bibliai történetek olvasása, a Szentföld és a régi zsidók szokásainak megismertetése. Lu­ther Kiskátéjának megtanulása. Hetente erre 4 óra áll rendelkezésre. b) anyanyelv Az olvasás gyakorlása. Az elolvasott olvasmányok élőszóban elbeszélése. Helyesírás dik­tálás után. A szószerkesztés alapvonalai. Egyszerű leírások és elbeszélések készítése az olvasottak alapján, vagy az elmagyarázott tárgyak írásbani foglalása. Heti 8 óra van erre az órarendben. c) második élő nyelv Olvasás, szavak és rövid mondatok megtanulása. Heti 2 óra fordítható erre. d) szépírás A korábbiakat folytatva, gyakorolva. Heti 2 óra van erre az órarendben. e) számtan A negyedik fokozat megtanítása. Heti 4 órát kell erre fordítani. D honismeret Hazai földrajz és történelem tanítása, mely 3 órában történik hetente. 90

Next

/
Thumbnails
Contents