Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
lanthattam valamit abból a küzdelmes, de értékes munkából, ami evangélikus iskoláinkban folyt a gyerekekért. Legyen tisztelgés ezen írás minden tanító és tanítónő előtt, akik igazi lámpások voltak, akik igazán világítottak akár városban, akár kis falu iskolájában tanítottak. Végül ajánlom ezt a dolgozatot szeretett Feleségemnek, akivel együtt voltam elemista a mendei iskolában, gimnazista Nagykátán. Ő tanítónő lett, én pedig lelkész. Az elmúlt évtizedekben Ő vitte jelképesen tovább a reformáció egyik sarkigazságát, személye kötötte össze a templomot és az iskolát, a lelkészlakot és az iskolát. Nem volt könnyű. Sok megaláztatás és hátrány érte ezért. A napszámos sosem érti meg és sosem érzi át, csak néptanító tudja a templom és az iskola beláthatatlan értékét, igazságát és célját! Köszönöm Harmati Béla püspök biztatását, egyházmegyénkben szolgáló kollégáim segítőkészségét, dr. Asztalos István támogatását. AZ EVANGÉLIKUS ISKOLAÜGY MAGYARORSZÁGON A keresztyén egyház kezdeteitől súlyt helyezett a hívek oktatására. A missziói parancsban 1 Jézus nemcsak a keresztelés feladatát bízta tanítványaira, hanem a tanítás fontosságát is szívükre helyezte. Az evangélikus iskolaügyről a reformáció utáni esztendők óta beszélhetünk. Az a szellemi mozgalom, amely 1517-től reformáció néven vált ismertté, olyan újjáformálődást jelentett a nép közművelődésére gyakorolt hatásával, mely az iskolarendszer kiépítéséhez vezetett. Luther Márton mindenütt iskolát alapított, ahol szellemi hatása érvényre jutott. Ezek az iskolák Melanchthon tanrendszere alapján működtek a 19. század végéig. Luther egyházlátogató körútjai és iskolalátogatásai jelezték, milyen jelentőséget tulajdonított a reformáció az iskolai oktatásnak egyházi és közművelődési szempontból. Magyarországon - az ismert nehéz egyháztörténeti helyzet ellenére - az evangélikus egyház az ősi elvet képviselte: az iskola az egyház testéhez tartozik! A magyar reformátorok prédikátorok, nyomdászok és iskolaalapítók is voltak - nem egy esetben - egyszemélyben! Az iskola jelentőségét és feladatát az akkori alapítók abban látták, hogy az iskola az evangélium által áthatott nemzeti műveltség elemeit adja át tanulóinak, s ezzel veti meg annak a műveltségnek az alapjait, amelyre minden evangélikusnak mint magyar állampolgárnak szüksége van. Ezért minden áldozatra készek is voltak! Jó példa erre Nádasdy Tamás sárvári iskolája, melynek híres tanítója Sylvester János. 1534-ben kezdték el téglából és terméskőből építeni az iskolát, mely mint épület olyan tágas volt, hogy 300 évig szinte változatlan állapotban és nagyságban működött iskolaként. A Felvidéken a Stöckel Lénárd alapította iskola vált hírnevessé Bártfán. Amikor 1539-ben tanítói állást kapott a kisvárosban, 7 évi külföldi egyetemi időszak volt már mögötte. Az iskola működését új törvények kidolgozásával segítette. Munkálkodása révén egészen rövid idő alatt a bártfai iskolát a németországi iskolák színvonalára emelte. Jó híre folytán messze vidékről vonzotta Bártfára a fiatalokat. Még római katolikus tanítványa is volt Stöckel Lénárdnak. Az ellenreformáció a 16. század végén nem kímélte sem a templomokat, sem az iskolákat. De nemcsak a templom és az iskola sorsa lett azonos, hanem az elűzött lelkészek és tanítók sorsa is. Ezeknek az elűzötteknek a hiányát érthetően megsínylették a korábban jól működő iskolák. Ám ahogyan a reformáció nem maradhatott meg az egyház belső dolgaként, úgy az ellenreformáció sem szúkült a protestáns-katolikus egyházi viszonyra. Az 1606. június 23-án megkötött bécsi béke - mely a Bocskai-felkelés záróokmányának tekinthető - szabad vallásgyakorlatot biztosított a protestánsoknak „a római katolikus vallás sérelme 7
