Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola

Ián visszaköltözne Aszódra, akkor a jelzett in­gatlanokat teljes joggal visszaveszi, amit a vevő addig bérletként kezel. 205 Korén ügyét az aszódi presbitérium 1^56. november 5-i ülésén tárgyalta: „Mindenekelőtt az Iskolai Bizottmány eljárásati jelentése olvas­tatott fel. Ezen jelentésből az tűnvén ki, hogy T. Korén nagyérdemű Tanár Úr oda lesz ha­gyandó ezen Egyházat, és hogy nem lévén ki­látás a második tanári állomás megalapítására - határoztatott, hogy a már három év óta T. Korén Úr mellett tanítással foglalkozott Mocs­konyi Ágoston ideigenlenesen pótolja T. Ko­ren Úr helyét akként, hogy kötelessége legyen csak az írást-olvasást jól értő fiúk további okta­tása - mellőzve az eddigi T. Korén Úr által végzeni szokott lelkészi kötelességeket, me­lyek a minden negyedik vasárnapon való szó­noklás, keresztelés stb." 206 Még ugyanezen az ülésen rendezték a füg­gőben lévő anyagiakat, majd búcsút vettek Tu­dós Korén István tanár úrtól, az aszódi schola latina kiváló tanárától. A jegyzőkönyvben ezt így rögzítették: „Tisztelt Tanár Úr, a szarvasi Oskola hiványát most közelétben elfogadván: elválási fájdalmunkat csak azon biztos meg­győződés könnyíti, miszerint mi, őt oly Egy­háznak s' Fő Oskolának engedjük által, mely tekintélyénél s protestáns ügyekbeni hatal­masb befolyásánál fogva, szélesebb hatáskört nyithatván a tanítói tehetségnek, elválló szeretett Tanárunk tapasztalt hasznos működései e pá­lyán nagyobb áldást s fényesebb s általánosabb sikert árasztandhatnak protestáns Egyházunkra, s annak reményteljes nevendékeire. - Mit, mi teljes szívből kívánva, - tartozó hálánk ismétlése mellett kiadunk ezen neveink aláírásával megerősített Bizonyítványunkat. Költ Aszódon November hó 5-kén 1856. Az ülés T. Korén Tanár Úr érzékeny búcsúvételével fejeztetett be..." 207 Korén távozása után Mocskonyi mellé segédtanárul Szodorai Sándort alkalmazták. Hogy a ve­zető tanárt a terhek alól mentesítsék, felmentették a papi teendők ellátása alól. 208 Ám ezek az in­tézkedések sem voltak elegendők. „.. .az egyháznak nem lévén kilátása, hogy a nagyobb oskola mostani stádiumában tovább fennmaradjon, az felsőbb elemi oskolává alakíttatik." 209 Mocskonyi is biztosabb kenyér után nézett és négy évi aszódi szolgálata után, elődjét követve Szarvasra költözött, ott vállalt tanári munkát. Elmenetelekor az alábbi bizonyítványt állították ki: „Ez egyhangúlag fenntisztelt Úr elmenetele feletti őszinte és igazi sajnálatának kifejezése mellett jegyzőkönyvbe iktatandó hálás köszönetet szavaz neki ernyedetlen szorgalmáért és nem csüg­gedő türelméért, melyet párosítva tanítási tudományos képzettséggel 4 évi itteni tanítóskodása alatt működésében tanúsított s őszinte tiszteletét jelenti ki feddhetetlen erkölcsi és társalgási ma­gaviseletét illetőleg; elrendelvén, hogy a teljes megelégedése és tiszteletének nyilatkozata Tisz­telendő és tudós Mocskonyi Ágoston Tanár Úrnak egy, az egyház képviselői által készítendő jegyzőkönyvi kiiratban kézbesítessék.' Korén István 1856-ban 210 236

Next

/
Thumbnails
Contents