Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

Tápiószentmárton - a 17. század végén virágzó falu elnéptelenedett és 1744 táján lakta újra 15 család ezt a települést. 1760-ban 77 családot találtak az összeírok. Ezekben a falvakban az evangélikus gyülekezet megalakulása egybeesett a falu újjátelepítésével. A jövevények nemcsak ingóságukat hozták magukkal, hanem több esetben a lelkészt vagy a tanítót is arra kérték, jöjjön új helyükre is velük. így a Pest megyében működött evangélikus népiskolák jelentős része a 18. század elején nyitotta meg ajtaját a gyerekek előtt. A PEST MEGYEI EVANGÉLIKUS EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE Az egyházmegye történetében - kis túlzással ugyan, de - benne van mindaz, ami az akkori Magyarországon az evangélikus egyházban, az evangélikus egyházzal történt. Az egyházmegye szeniorai (esperesei) és patrónusai (felügyelői) olyan személyek voltak, akik a munkálkodásukkal az egész evangélikus egyházra hatást gyakoroltak. 1727-ig az iskolatörténetileg vizsgált területünk a NÓGRÁDI EGYHÁZMEGYÉIICZ tartozott. A török megszállás idején is életjelt mutattak az acsaiak, a csőváriak, az aszódiak. Csak akkor találjuk ezeket a helységeket pusztaként az összeírásokban, amikor az adószedők vagy a felvonuló ellenséges hadak elől a sűrű erdőségekben kerestek az itt lakók menedéket. Buda felszabadulása után lassan kezdett északi irányból benépesülni az addig lakatlan megye. Ácsa, Csővár, Aszód hamar talpra állt. Majd Domony és Galgagyörk szerveződött faluvá a századfordulón. S azután egyre délebbre vándoroltak a felvidéki telepesek. Az egyre táguló egyházmegye határai fogták körül Csabát (Békéscsaba), Mezőberényt, Szarvast, Orosházát, Tótkomlóst, sőt az Arad megyei Apatelek gyülekezetét is. Az egyre sűrűbben megtartott egyházmegyei gyűléseken szembe találták magukat az egyházmegye vezetői azzal a ténnyel, hogy ekkora területet felölelő egyházmegyét szinte lehetetlen hatásosan kormányozni. Valóban óriási volt a távolság az esperesi központ: Alsósztregova, vagy Alsóesztergál és az Arad megyei Apatelek között. 1727-ben kettévált a Nógrádi Egyházmegye. Az északi rész tovább vitte az ősi nevet. A déli vidéken élő gyülekezetek pedig a Pest-Békési Egyházmegyét szervezték meg. így is csak valamicskét csökkent a kormányozhatatlanság ténye, hiszen Csővártól a Békés megyei gyülekezetekig tartoztak egybe az egyházmegye közösségei. Walaszkay György ácsai lelkész lett az egyházmegye első esperese, aki 1729-ben meghalt. Apostoli András alberti lelkész követte őt 1740-ig. Schmid János aszódi lelkész vezette a következő négy évben az egyházmegyét, akinek különösen az iskolákban folyó munka felmérése és a tanítóknak adott iránymutatása volt a nagy érdeme. Rövid időre 1744-ben Apostoli András vitte újra az ügyeket, de váratlan halála után Burján Sámuel aszódi lelkésznek kellett átvennie az irányítást 1745-ben. Halála után Chovan Sámuel ácsai lelkész, majd Markovics Mátyás szarvasi lelkész intézte az ügyeket. 1763-1773 között Pohl Mihály ácsai lelkészt választották meg erre a tisztre, aki miután Bányai Egyházkerületi Szuperintendens (püspök) lett, átadta a szolgálatot Sztehló András pilisi lelkésznek, akit Gyurcsek János békéscsabai lelkész, Bartholomaeides János irsai, Laho János péteri és Simonides János orosházai lelkész követett. Az egyházmegye az 1727-es megalakulása után következő évben vette szárnyai alá az aszódi latin iskolát, melyet ettől kezdve nemcsak diákokkal, hanem az anyagi fenntartáshoz szükséges segítséggel is támogatott. Ezt a lépést az tette szükségessé, hogy algimnázium nélkül maradt az egyházmegye a kettéválás után. A Nógrádi Egyházmegye kisgimnáziuma továbbra is a kis-zellői latin iskola maradt. A Pest-Békési Egyházmegye pedig választhatott: vagy az ácsai vagy az aszódi lesz az iskolája. Az aszódi mellett döntöttek központibb fekvése miatt, azonban az ácsai latin iskola is tovább élt 16