Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Kocsis Gyula: Abony gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténete a török kiűzésétől a jobbágyfelszabadításig

ben már a réti szénánál magasabb tápértékű lóherét is termeltek. A gabonaföldeket robotmunkával szántatták, de az aratást az 1770-es urbárium bevezetését követően már kizárólag részesaratókkal végeztették. A leltárakban rendszerint 30 arató négyheti élelmezésével számoltak. SzilyJánosné 1832. évi leltára szerint „minden egyéb mezei és szőlőbeli munkát a jobágyok, zsellérek, conventionatus cselédek és a kukoritza földekért jövő munkások" végeznek el. Az uradalmak személyzete egyre növekedett, párhuzamosan a robotmunka jelentőségének csökkenésével. Számtartó vagy gazdatiszt természetesen minden uradalomban volt. Szily Jánosné robotoltató és részesmunkát alkalmazó gazdaságában (180 hold szántó, 80 hold kaszáló, 4 hold szőlő) csak 2 béres, 1 kocsis, 1 számadó-juhász és egy vincellér volt a személyzet. Bencsik György sokkal kisebb gazdaságában (130 hold szántó, 75 hold kaszáló, 2 hold szőlő) 2 bérest, 2 kocsist és 1 mindenest alkalmazott. Végh Antal septemvir gazdaságában (330 hold szántó, 90 hold kaszáló, 12 hold szőlő) 1839-ben már 4 béres, 1 kocsis, 1 kertész, 1 mindenes, 1 tehenes végezte a munka jelentős részét. Rajtuk kívül részes munkásokat és napszámosokat is alkalmaztak, a leltárban utalás történik arra is, hogy a jobbágyok és zsellérek pénzben váltották meg a robotot. Az abonyi közbirtokosságnak számottevő bevétele származott a kisebb királyi haszonvételekből, különösen a vendégfogadóból és a kocsmatartásból. 1749 előtt a földesurak csak a vendégfogadóból származó jövedelmet tartották meg maguknak, a községi kocsmán az italokat egész éven át a közösség hasznára mérhették árenda fizetés nélkül, és a mészárszék jövedelme is a községé volt. 1749 után a kocsmajövedelem csak negyedéven át volt a községé, háromnegyed éven át pedig az uraságé. A mészárszék haszna pedig teljes éven át az uradalmat gyarapította. A kisajátított regáléjövedelmek helyett a község (illetve 1749-től mezőváros) ingyen, árendafizetés nélkül a maga hasznára szedhette az országos vásárokon és a hetipiacokon a helypénzt. A vendégfogadóból és kocsmatartásból származó jövedelmet a közbirtokos urak általában bérbeadták. Az első ilyen bérleti szerződést 1775-ből ismerjük. Л közbirtokosság nevében Tallián Antal kötötte Szoppány Ferenc és Ádám egri görögökkel három évre. Évi 2400 rajnai forint bér fejében a fogadóban és a külső kocsmán egész éven át, a városi kocsmán pedig fél éven át mérhették a bort, sört, pálinkát. A városban szőlőhegy ekkor még nem volt, tehát saját termelésű boruk nem lehetett az abonyiaknak. Ezért a lakosoknak nem volt szabad házaiknál bort tartani, vagy vidékről behozni még lakodalomra, keresztelőre, vagy halotti torra sem, hanem az árendásoktól kellett vásárolniuk. Az árendásoknak viszont ezen családi eseményekre olcsóbban kellett a bort adniuk. Az urasági tisztek, szerződött juhászok, boltos zsidók tarthattak otthon bort, de csak a „maguk italára" való mennyiséget. Török Andrásné, Balogh Krisztinára, aki mintegy 1/30 részét birtokolta a mezővárosnak 1780-ban 133 forintnyi jövedelem jutott a vendégfogadó és a mészárszék bérleti díjából. Ez az összes jövedelmének mintegy 6%-t tette ki. A birtokos urak vagyonáról készült leltárakban még az 1830-as években is kiemelték, hogy „Abonyon keresztül megyén az úgynevezett só út. Ezen nagy országút mellett vagyon két korcsma, mellyek a városban található egyéb királyi haszonvételekkel együtt nevezetes hasznot hajtanak. Van 4 országos vásárja.'

42 A kisebb királyi haszonvételekből származó bevételek még az 1830-as években is 4-10%-át tették ki az összes bevételeknek, pedig ekkor már a majorsági gazdálkodásból származó jövedelmek is jelentősen megnőttek, (lásd a 6. sz. táblázatot) A XVIII. század folyamán nemcsak a majorsági birtokok és ezek igazgatási és működtetési apparátusai épültek ki, hanem felépültek a birtokos urak lakóházai, kastélyai is, annak eredményeképp, hogy közülük egyre többen választották Abonyt „állandó" lakóhelyükként. Az 1740-es években már volt földesúri lakóház Abonyban, de a földesurak még nem tartózkodtak huzamosabb ideig a községben. 1740-ben, amikor a középkori templomot Balogh János földesúr visszaadatta a katolikusoknak levelében azt írta: ő katolikus lévén nem szenvedheti, hogy a háza előtt álló templom a reformátusoké legyen, és majd ha Abonyba veheti az útját és oda szerencsésen megérkezik, földesúri jogánál fogva személyesen fogja visszaadni a templomot a katolikusoknak. Abból, hogy a plébános nem várta be a földesúr megérkezését és visszavette a templomot nemtó