Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Máté Bertalan: A legelőelkülönítés, tagosítás és a földesúri szolgáltatások néhány kérdése a községi úrbéri peranyag alapján (Gomba, Monor, Pilis)

delmes következtetést húzná maga után, ezen szó Majorsági a szerződésből hagyódna ki, s margóján úrbérieknek neveztessenek." Az ún. remanentialis földek ügyében mindkét tervezet egybehangzóan nyilatkozik és megállapításuk ellen az „Észrevételek" sem emelnek kifogást. Ezek szerint a monori elöljáróság és a lakosok „az igazság lelke szerint" nyilatkozzak, hogy a maradványföldekről semmit sem tudnak. Amíg más települések esetében ezen földek sorsa, valamint az ilyeneket bírók jövendője sarkalatos, hosszadalmas vitákra, bizonyító eljárásokra vezető probléma volt, addig Monoron így nyilatkoztak róluk az elöljárók és esküdtek: „...a Betyárföldek

73 részint a' legelőből; valamint azon fölösleg, is melly a jelenlegi úrbéri illetőség fölmérése alkalmával mutatkozott, - csakugyan mind lassankint több esztendők lefolyása alatt a' legelőből származott légyen; részint kiosztások, részint foglalások, és fölszántások által; azért is mi igazság szerint semmi esetre sem kívánhatjuk: hogy a leg kisebb részben is úgy tekintessék - mint úrbéri föld, és abból újj telkek állapítassanak; mert ezen felesleg úgy is homokos legelőből foglaltatván ismét csak ahoz vissza csatolandó..."

74 Ami a szárazhegyi dűlőben megnevezett Betyárföldek talajminőségére vonatkozik, megfelelt ugyan a valóságnak, de amennyiben szántóművelésre alkalmasnak ítélve eke alá fogtak belőle egyes területeket, olyannyira hasznavehetetlen mégsem lehetett. (A XIX. század második felében jelentős volt a szántó aránya és élénk tanyásgazdálkodás folyt itt is.) Való, hogy a földesúr „szokott kegyessége, s' jó szívűsége" függvényeként, de határozottan kérik, hogy „...a Legelőből fölszántogatott fölösleges mennyiségből" juttasson a református egyháznak is. Ezt a kérést az „Észrevételek" szövege azzal is alátámasztja, hogy „...az 5518 hold közös Legellőből, mellyből az egész Közönség részire alig 2000 hold esend sőt más felesleges földekből is bőségessen kitelik..." a juttatandó terület. Az is nyomatékként esett latba, hogy (amint ezt korábban láthattuk) a lakosság nagyobbik fele református vallású volt. A felekezeti egyenrangúság elismerésének elvárását is tartalmazza az „Észrevételek" bevezető mondata, amely a katolikus harangozónak juttatandó 1-4 teleknyi illetőséghez hasonlóan, ugyanennyit kíván a református harangozónak is kiadatni. A végső javított, betoldásos tervezet „...a Református Lelkésznek sorsa boldogulására, egy egész telek utáni szántó földet, és Rétet, a' törvényes osztályozat és mennyiség szerint s hozzá tartozandó legelőbeli illetőséggell együtt, ... A Refor. Rectornak 2/4 Telek utáni illetőséget a Refor. Oskola Mesternek 1/4 telek utáni járandóságot a Refor. Harangozónak 1/4 telek utáni illetséget a Refor. Templom részére 2/4 telket..." tart méltányosnak kihasítani. Mindhárom irat, az „A" és „B" változat is és az „Észrevételek" is érinti a jegyzői hivatal telekilletőségének kérdését, némileg eltérő megfogalmazásban. Amíg a korábbi származású irat említi a „Fő és Al Jegyzősi Hivatal"-t, amely mint intézmény 1 2-4 telekhez és járandóságaihoz jutna olyképpen, hogy a főjegyzőt egy, az aljegyzőt fél telek illetné, addig а „В", a később keletkezett fogalmazás nem szól fő- és aljegyzőről (illetve az elnevezéseket áthúzással törli) és csak jegyzői hivatalt, összesen egy egész teleknyi járandóságról beszél. Az „Észrevételek" idevágó megjegyzése pedig az volt, hogy „...Aljegyző szükséges volna ugyan mindazonáltal ez tsak akkor létesülhet, hogy ha a Méltóságos Földes Uraság kegyességénél fogva az Al Jegyzőnekis 1-2 Telki Illetményt kiadni kegyeskedik." Amennyiben ez így megvalósul, a jegyző által évenként bizonyos összegért használt szántóföldhöz való jog megszűnik. A „B" variáns tartalmazza azt is, hogy amennyiben Monor közössége két jegyzőt kívánna, akkor „...ezen illetmény két felé osztassék." 199