Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Máté Bertalan: A legelőelkülönítés, tagosítás és a földesúri szolgáltatások néhány kérdése a községi úrbéri peranyag alapján (Gomba, Monor, Pilis)

A LEGELŐK, RÉTEK ÉS KENDERFÖLDEK GOMBÁN (1837-1856) Korábban már szó volt az úrbéri és földesúri legelőknek az elkülönítéséről, de ezt a témakört kissé bővebben is szeretném érinteni, annál is inkább, mert ügyéről a gombai úrbéri peres anyag mennyiségileg is sok iratot tartalmaz és a kérdés hosszú ideig - még jóval a jobbágyfelszabadítás után is - élénken foglalkoztatta a helybelieket. Még 1837 májusában

34 a földesurak ispánjai megbízottjai, a szomszédos Úri faluba és Gombára való esküdtek, valamint a helybeli törvénybíró és bíró jelenlétében megtörtént a határ bejárása. Közösen kialakított véleményüket hivatalos, pecsétes iratba foglalták, meghatározva mely darab földet milyen osztályba sorolhatónak ítélik; a művelési ág szempontjából mire használatos jelenleg és esetleg mire igen és mire nem lenne alkalmas a későbbiekben. A 49 pontot tartalmazó irományból a legelő területeket, réteket illető megállapításaikra térek itt ki elsősorban. A falu dimbes-dombos felszíni viszonyainak megfelelően egy-egy határrészen belül is többféle kisebb-nagyobb (numerikusan még hozzávetőlegesen sem jelzett) földdarabot más-más osztályba soroltak, illetve másként minősítettek. Némely partos völgyet kizárólag legelő céljaira találtak alkalmasnak, a gombai forrás és patak völgyét jó szénatermőnek értékelték. Egyes - a szemlekor legelőnek használt - területeket felszánthatóaknak mondtak, ugyanennek másik részét továbbra is alkalmasnak találták a célra, míg a harmadik darabja „a többinél legelőnek is alább való" volt. A farkasai és az ûrf' határra dűlő földterületek közt igen agyagos talajt jeleztek, akár szántva volt az, akár szántatlanul használták. Az agyagos részeket 5. osztályba tartozónak, a szintén ilyen talajú szántatlan partokat „... pedig egyedül csak legelőül használhatóknak ismertük." - írják.

36 A „Zsigri" (Zsigerpuszta?

1 határrészeket - kivéve „...a több helyeken található agyagos partokat... melyek csak az 5 osztályba jöhetnek, atalyában 2

ik osztályuknak becsültük." A 23. pontban említik azt is, hogy „... a Zsigri határ mentében a Kávai határig

3

'

4 és onnan a Monori útig meg vizsgálván az aljában jónak találtuk meg jegyezzük itt azt, hogy a T. Bay Ragályi I. Fáy Sámuel és Vasas Uraságok részein a' gyepből fel vágynak szántva, azok azomba szinte jó részeknek vetethetnek, a Kávai úton azomba a' határig eső partokat 1/3 részre becsültek mint a más jó kaszállokat." A bényei határ

39 felé eső földterületek egy részét - amelyet egyébként szántás alá fogtak az uraságok - jó kaszálónak, a fölszántott részt pedig „...jo szántó földnek t.i. 2

ik osztályúnak találtuk,"

40 - olvasható a 24. pontban. Ugyanígy, tehát jó szántóföldi hasznosításúnak ítélik a szomszédos földesúri réteket is. így minősítették a református lelkész rétjeit is. Az ún. falu rétjét jó kaszálónak találták általában, de a partos részek és gödrös helyek csak legelőnek valók. A Teté

] felé húzódó völgyek partos oldalai legelőnek jók, „... több részét pedig szántani is lehetne..." A völgyek szabdalta határ igen sok partos része szinte kivétel nélkül legelőnek minősült, de egy-egy kisebb darabjukat felszánthatónak ítélték. A gombai Várbegynél elterülő ún. Diós völgyet,,... is csupán legelőnek valónak 's annak is rossznak ismertük." /a Mivel a Bényére vezető út környéki földek túlnyomórészt erősen homokos talajúak, kivéve a szántóművelés alá vont és szőlővel beültetett területeket, „...csak legelőnek való"-k. A monori határtól ÉK-felé húzódó közönséges legelő - kivéve a sovány homokos talajú részeket - eke alá alkalmas; a gyepes rész, amely a bényei határ felé tart „... nem való egyébnek mint igen sovány legelőnek, a' benne levő sovány homokok pedig semmi értékűek." 191