Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Hoppál Mihály: A hagyomány szava

HOPPAL MIHÁLY A HAGYOMÁNY SZAVA A kultúra különböző területeinek a szemiotikai vizsgálata meggyőzően bizonyítja, hogy lehetséges és eredményes új szemlélettel közelíteni a (népi) társadalom jelenségeihez. Sokszor érte ugyanis vád az elmúlt években a kultúra kutatásban az új utakat kereső szemiotikusokat, hogy a módszer felett eljárt az idő. Éppen ellenkezőleg, az etnoszemiotikának nem a divatja, hanem az ideje jött el. A bemutatott elemzésekben és más külföldi dolgozatokban ugyanis felfedezhető valami közös, s ez éppen a népi vagy etnikus hagyományok felfedezése. Ebben az új szemléletben a kiindulási pont az, hogy a kultúra létrehozása, átadása és továbbvitele a közösség által kialakított jelrendszerek segítségével történik. A kultúra tehát a kódolt, valamilyen elrendezett formában megőrzött információt jelenti,

1 vagy ahogy a szovjet kultúra szemiotikus vezető alakja Jurij LOTMAN megfogalmazta: „valamennyi nem örökletes információ, az információ szervezési és megőrzési módjainak összessége".

2 E felfogás szerint a kultúra az emberiség, konkrétan pedig egy kisebb-nagyobb embercsoport közösségi emlékezete. A kultúra nem biológiailag öröklődik, hanem a hagyományok útján, a különböző jelrendszerek és főleg a nyelv révén kialakított viselkedési minták útján, amelyeket a közösség tagjai a társadalomba való belenevelődés és a tanulás során sajátítanak el. Ami az egyén számára az emlékezet, az a kultúra, a közösség, a társadalom számára — állítja Roland POSNER az orosz kutatókat parafrazálva.

3 A kollektív információ tárolásának ez a módja feltételezi a kommunikáció tényleges működését, enélkül ugyanis nincs információ áramlás, se átadás — ezért tartjuk megfelelőnek az információ elméleti modell alkalmazását a kultúra jelenségeinek leírásakor. A kultúra etnoszemiotikai vizsgálatának egyik tanulsága, hogy mindig többféle jelrendszer egyidejűleg működik az információk biztonságos átvitelén. Ellentmondásnak tűnik, hogy a kultúrát, mint kollektív memóriát

4 határoztuk meg, és a valóságban az egyes szövegeket az egyének emlékezete őrzi. A látszólagos ellentmondást feloldja a tény, hogy a kultúra mint önreprodukáló rendszer az információt többféle formában is kifejezheti. A kultúra dinamikájának egyik legfőbb ismérve — állapították meg a szovjet kultúra szemiotikai iskola tagjai — az a sajátos többnyelvűség, ami minden kultúrában megfigyelhető és ami a kultúra minden részének sajátja. A kultúra szemiotikai vizsgálatáról szóló téziseikben a kultúrát a jelrendszerek hierarchikusan elrendezett építmé1 BOHANNAN, 1972. „Culture is a mode of encoding information" — (vö. a preprint 24. old.). 2 LOTMAN, 1973. 272. A tartui egyetem tanára az amerikai etnológustól függetlenül és hamarább fejtette ki nézeteit. 3 POSNER, 1988. 4 LOTMAN, 1977, magyarul 1982. 369