Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Hoppál Mihály: A hagyomány szava

nyeinek tekintik, szövegek és a hozzájuk rendelt funkciók összességének, és egy meghatározott mechanizmusnak, ami létrehozza ezeket a szövegeket.

5 À kultúrát, mint a jel-szférák koncentrikus rendszerét képzelik el, ahol megkülönböztethető a jelrendszerek és a nem szemiotizált szféra, a kultúra és a nem-kultúra (a kultúrán kívül eső terület).

6 Ennek az ellentét párnak a megkülönböztetése régóta jellemző az emberi kultúrákra, hiszen már a régi görögök is elhatárolták magukat a „barbárok"-tól, a vallásos középkor kultúrái a „pogányoktól", a felvilágosodás megvetette a „tudatlanságot", a civilizált Európa az úgynevezett „primitív" népeket, a fasizmus üldözte a „beteges" művészetet Németországban, a kommunista kulturális forradalom a „burzsoá reakció" művészetét a Szovjetunióban és Kínában — és a felsorolást még hosszasan lehetne folytatni. Ez az elhatározás tulajdonképpen kizárást jelentett az uralkodó kultúrából, a nem-kultúrának tekintett jelenségek kiszorítását a kultúrán kívülire. Enne? a szemiotizálási folyamatnak egy másik aspektusa a kultúra középponti részének és a perifériális területeinek a viszonya.

7 A kultúra központi területének kódját több fontos tényező határozza meg, így elsőként az, hogy a társadalomban széles körben elterjedt és hogy igen kidolgozott. Ez a kimunkált jelleg egyben a jelrendszerek nagyfokú állandóságát, egységességét jelenti, amelyhez végül a kódok használatának automatizmusa is járul. Más szavakkal a szövegek gyakori ismétlése biztosítja az információk biztonságos átvitelét.

8 Ennek az egész mechanizmusnak a végső célja, hogy a közösség (a jel használó társadalom) megőrizze identitását, erre használja a szövegeket és kódokat. Más szavakkal a végtelen szemiózis lényege a kultúra állandó újratermelődése, ami egyben a kódok, a szövegek, a tárgyi világ és társadalmi intézmény- és gondolatrendszer újratermelését is jelenti. S itt elérkeztünk ahhoz a fontos problémához, amelyre végül mind a három konkrét elemzésünk során eljutottunk, nevezetesen, hogy a kulturális jelrendszereket használó közösség számára rendkívül fontos bizonyos közlemények, szövegek, jelképek, 'képek állandósága. Ezt egyfelől a jelek azonossága, de még inkább az elemekből összeálló szerkezet állandósága biztosítja. Míg a kultúra elemei folyamatosan változnak, cserélődnek, addig bizonyos struktúrák meglehetősen nagy állandó5 USPENSKIJ et alii 1973:17. „... Culture may be regarded as a hierarchy of particulat semiotic system, as the sum of the texts and the set of functions correlated with them, or as a certain mechanism which generates these texts." 6 LOTMAN-USPENSKIJ, 1971. valamint POSNER, 1988. 7 A centrum és a periféria problematikájáról lásd AMAGUCHI 1988. A tartui szemiotikai iskola negyed századot átívelő, eredményekben gazdag munkássága értékelésének szentelt konferencián, a finnországi Imátrán tartott előadásában a japán tudós a „központ" és a „periféria" Lotman-i modelljét vizsgálta a japán kultúra kontextusában. Bevezetésként megállapította, hogy a kultúra és természet, kultúra és nem-kultúra szembeállítása alapvető szemléleti modell lehet a társadalmi folyamatok megértéséhez. A kultúra belső- és külső területeinek szembeállítása megfelel a mi—ők oppozíció]ának. Ugyanakkor a társadalom életének aktivizálásában igen jelentős szerepe lehet a külső területeknek, mégpedig oly módon, hogy a periférikus jelenségek állandóan provokálják, serkentik a belső területeken a változásokat. Ami ma még talán kívül esik a bevett kulturális viselkedésen, az holnapra követendő minta lesz, végül akár központilag támogatott rítus. Ez egy alapvető kulturális mechanizmus. 8 Különböző történeti korszakok jellegzetes stílusai (például az építészetben a román, a gótika, a reneszánsz és a barokk) illetve az egyes korszakok jellegzetes kódjai jól példázzák ezt a mechanizmust, vagyis azt, hogy miként formálja egyegy központi szabályrendszer (a kód) önálló arculatú stílussá az egyes kultúrákat, vagy az egyes kultúrák egyes korszakait, az akkor keletkezett szövegeket, tárgyakat. 370