Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Kotics József: Méhészet és paraszti életmód

jelentős részét. FŐ törekvésük az volt, hogy ezektől a heréktől még kikelésük előtt megszabaduljanak. Ennek megvalósítására azt az eljárást alkalmazták, hogy a méheket erős füsttel a kas csúcsába zavarták, majd a lépeket széthajtogatva a herefiasítás kidomborodó fejeit a herézőkéssel lenyakazták. A megsérült heréket a dolgozó méhek hamarosan kitisztították és a megürült lépekbe újra elkezdtek gyűjteni. így a méz nemhogy fogyott, hanem szaporodott a lépekben.

32 Az eredményes herézés szokását a rajzás után néhány héttel követte a kanizás. Ekkor a méhesgazda annyi gödröt ásott, ahány mézzel megtelt kasa volt, s azokat csúcsával lefelé a gödörbe állította. Majd ezután minden kas szájára üres kast helyezett es a méheket az üres kasba átdobolta. A teli kasokból aztán kivagdalta a lépeket és a mézes részüket külön edénybe gyűjtötte. Ezzel az eljárással a méhész jövedelme tekintélyesen megnövekedett, mivel a kast egy évben kétszer is kiüríthette.

33 Jóllehet az említett két eljárással a debreceni méhészek igen jelentősen emelték a méhészetük termelékenységét, legjelentősebb újításuk mégis a kasokkal való vándorlás volt. Erre a kasos méhészkedés keretei között szinte egyedülálló eljárásra a debreceni méhlegelő kettőssége kényszerítette a méhészeket. A várostól keletre elterülő homoki erdőségek már kora tavasztól kezdve kitűnő méhlegelőt biztosítottak a méhcsaládoknak. A kánikulai forróságban azonban rendszerint lesült az erdők alja, s ilyenkor kedvezőbb volt a helyzet a várostól nyugatra fekvő feketeföldi mezőségben, ahol a magas talajvizű rétek és legelők késő őszig bőséges méhlegelőt biztosítottak. Ez a kiváló méhlegelő késztette arra a debreceni méhészeket, hogy megoldják a kasokkal való vándorlás szinte kivihetetlennek látszó feladatát. A kasokkal való megbízható vándorlás módszerét Csáti Szabó Györgynek kora egyik legkiválóbb méhészének könyvéből ismerjük.

3

'

5 A kasok vándoroltatásával függ össze a szokásosnál jóval nagyobb térfogatú, fagyalvesszőből készült, igen tartós, fafogantyúval ellátott speciális debreceni méhlakás meghonosodása is. Mindezek az eljárások és eszközök együttesen a megfelelő szaktudással párosulva igen eredményessé és jövedelmezővé tették a debreceni méhészetet. A debreceni cívisek által kialakított méhészkedési gyakorlat igen rugalmas válasz volt a kitűnő méhlegelő nyújtotta kihívásra s az okszerű méhészkedés meghonosodásáig a debreceni parasztgazdaságok igen tartós gazdasági stratégiájának bizonyult. A debrecenitől jelentősen eltérő tényezők motiválták az orosházi árutermelő méhészet kialakulását.

35 Itt még az 1870-es összeírás szerint jelentéktelen foglalkozási ág a méhészet.

36 1913-ban az orosházi méhészek már méhészegyletet alapítottak, s az ugyanez évben rendezett mézvásáron 63 mázsa mézet ajánlottak eladásra. Negyed századdal később már 400 orosházi méhész kezén van az országban egy településen a legtöbb méhcsalád. Ezt a hatalmas méretű növekedést nyilvánvalóan nem lehet önmagában a jó méhlegelő viszonyokkal magyarázni. Kétségkívül igen nagy szerepe volt a méhészet fellendülésben az ékkor kialakuló kedvező mézértékesítési lehetőségeknek is. Azonban a fő kényszerítő erő a kedvezőtlen körülmények okozta nehéz megélhetés volt. Az orosházi méhészek kezdetben az 5—10 holdas parasztgazdák közül kerültek ki, akik 32 SZABÓ Károly 1977. 166. 33 SZABÓ Károly 1977. 166—167. 34 CSÁTI SZABÓ György 1792. 39. 35 HAJDÚ Mihály 1962. 36 HAJDÚ Mihály 1962. 172. 54