Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

H. Bathó Edit: Adatok a Tápió-mente lakodalmi szokásaihoz

V. LAKODALMI ELŐKÉSZÜLETEK A Tápió mentén a lakodalmakat régen csak ősszel, a betakarítási munkák után és tavasszal, farsangon tartották. Gyakoribbak voltak az őszi lakodalmak, mert ilyenkor a családoknál már volt hízó és új bor. A lakodalom napja mindig hétköznap volt, általában a hétfő, a kedd, a szerda vagy a csütörtök. A négy nap közül a legtöbb esküvőt szerdán és csütörtökön tartották. Pénteken, mint böjti napon, soha nem tartottak esküvőt. Vidékünkön a század közepéig a kétnapos laikodalom volt szokásban, amelyet fokozatosan felváltott az országszerte általános egynapos lakodalom. A Tápió menti falvakban általános volt, hogy a lakodalmat két háznál (a vőlegényes és a menyasszonyos háznál) egyszerre tartották. Ez a szokás voltaképpen napjainkig gyakorlatban van, akkor ha a lakodalmat nem vendéglőben, hanem háznál rendezik. A lakodalmas vendégseregnek rendszerint a házban terítettek. De előfordult az is, hogy az udvaron és csak sötétedés után húzódtak be a lakószobába. (Farmos) Az 1940-es évektől azonban általánossá vált a sátor állítása. A lakodalmi előkészületek első fontos mozzanata a vendégek hívogatása volt, amely minden esetben a vőfélyek tiszte volt. Mindkét lakodalmas háznak volt egy-egy vőfélye, így külön-külön hívogattak. A vőfélyi tisztség betöltésére a legtöbbször valamelyik, jó beszédes férfi rokont kérték fel, de minden faluban voltak ún. fölkapi vőfélyek, akiket gyakran és szívesen hívtak lakodalmakba. Ilyen híres vőfély volt Tápiósülyön Bora Bugyi János és Nagykátán Juhos László. A vőfély általában a lakodalom előtt egy héttel, — de Pándon a lakodalom előtt két napal, Tápiósülyön pedig előtte egy nappal — az örömszülők által előre összeállított lista szerint végigjárta a házakat. A lakodalom előtt egy-két nappal való hívogatás valójában csak formaság volt, hiszen a közelebbi rokonok számítottak a meghívásra és már azt megelőzően készültek a lakodalomra. A hívogatás során a vőfély viselte tisztségének jelvényeit Fekete ünneplő ruhában, a mellén földig érő, szalagos bokrétával, kezében fűzfavesszőből vagy rekettyéből készített vőfélybottal járta a házakat. A színes szalagokkal és kendőkkel díszített vőfélybotot, vőfélypálcát, pántlikás botot, virágos botot, amelynek végére almát tűztek, a menyasszony készítette el mondkét vőfély számára. Tápiógyörgyén a vőfély szalagos kalappal hívogatott. Az 1930-as, 40-es években egy lakodalomba 37—40 házat is meghívtak, de még a szegényebbek is 10—15 házat. Nagycsaládoikról lévén szó, mindenekelőtt a közeli családtagokat, rokonokat, jóbarátokat, szomszédokat, legény- és lánycimborákat hívták meg a lakodalomba. Az invitáló szöveget a vőfély az ajtóban állva, rendszerint rigmus formájában adta elő: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Alázatosan léptem e hajlékba, az ég áldása szálljon a benne lakókra. Jövetelem okát elmondom én bőven, egy szép ünnepély van nálunk készülőben, melyre általam hívatják Nagy Margit és az ő tisztességes atyja. Jelenjenek meg hát szerdán reggel, szívesen látjuk a vendégsereggel." A hívogató vers elmondása után behívták a vőfélyt, egy pohár borral megkínálták és a botjára fejrevaló kendőt vagy színes szalagokát kötöttek. Pándon, ha a háziak nem várták a meghívást és nem volt kéznél szalag vagy kendő, akkor fölkaptak egy bögrét és azt kötötték a vőfély botjára. A vőfély botra minden háznál kötöttek valamit, függetlenül attól, hogy elmentek-e a lakodalomba vagy sem. A Tápió menti falvakban a vőfély általában kétszer hívogatott, egyszer egy 500