Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ikvai Enikő: Petőháza népéletéből és hagyományvilágából

népeken, szünetben, délutánonként a gyerekeké volt az utca pázsitja, útja, a szélesebb terek, a házak előtti tisztások területe. A játékok, a közösségi együttlét nem ért véget az iskoláskorral. A hagyományok irányította falusi közösség mindenben magára volt utalva. Maga kellett, hogy megteremtse szórakozását is. Â fiatalok időtöltésének spontán, hagyományokon alapuló és szervezett formáját sikerült fellelnünk Petőházán. A hagyományos játék és szórakozási alkalmak közé számoljuk az említett — iskolához kötött — játékokat és játékalkalmakat. Ezt bővítette az utca számtalan játékeseménye, amit később részletesen is leírok. Ezek a játszók évszakonként is változtak, tartalmilag, de helyszínében is. De játszottak a gyerekek a rájuk bízott munka közben is (legeltetés, libapásztorkodás stb.). Ugyancsak a hagyományos együttlét alkalmai voltak a lakodalmak, keresztelők, és nem utolsósorban a közös munkák (cséplés, fosztás, szüret) alkalmai, ahol gyerek, serdülő legény mind megtalálta a maga szórakozását. Viszonylag elég távol az időben felfedezhetjük a szervezett szórakozási alkalmakat is, mint a kocsmai mulatságok és időtöltések, de a tűzoltóegyleti rendezvények, a falusi színjátszás, az énekkari együttlét alkalmai. Ennek számtalan szép emlékét sikerült fellelnünk. Az énekkart a falu kán tortanítója vezette. Emlegetik, hogy a századfordulón Kis Mária tanítónő, majd a húszas évektől Németh Géza kántortanító szervezett énekkart (26. kép), amely nem csak egyházi és világi ünnepeken, de évente több alkalommal is szerepelt az iskolában, a községháza nagytermében, vagy a templomban is. Évtizedeket kitöltő hagyománya volt a színjátszásnak. Az öregek is emlegették, hogy a tanítók mindig is szerveztek színdarabokat. Rendszeres emléküket (éppen a sok fotó segítségével 27—31. kép) az 1920—30-as évektől kísérhetjük végig. A „repertoár" az akkor közkedvelt népszínművek sorozatából állt: „Vásárfia" (27. kép), a „Vén gazember" (28. kép), a „Csókos huszár" (29. kép), a „Szökött katona" (30. kép), a „Betyár" (31. kép), a „Piros bugyelláris" stb. Ezeket a színdarabokat nem a kántortanító, hanem valamelyik tanultabb falubeli, vagy világot látott fiatalember, mint Augustin Ferenc vagy Bors Zsigmond rendezte és tanította be. A 2—3 alkalommal előadott darabokkal néha még „tájoltak" is a szomszéd falvakba, ahonnan viszontlátogatást fogadtak. Mindig nagy eseménye volt egy-egy ilyen színdarab a falunak. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tartott ez a játék az 1950-es évekig. A 32. kép Babos Emolia tanítónő által rendezett színdarab szereplőit mutatja 1942-ből. A falusi színjátszás megújulását jelentette Boros Gyula, Pogácsa Imre, Bors Zoltán, Fülöp Jóska időszaka, amikor sorozatosan (évente néha 2—3 színművet is) rendezték előadásaikat, amelyeknek lendületet adott az 1949-ben megépült cukorgyári kultúrház. Itt nyílt az első mozi is, amely aztán elsorvasztotta az öntevékeny kedvet. Ezután már csak egy lépés a televízió általánossá válása, amelynek révén a tájoló hivatásos színielőadásoknak sem lesz már közönsége a „Kultúrházban", sőt ma már a mozielőadások is havi egy alkalomra zsugorodtak az érdeklődés hiánya miatt. Épült viszont automata tekepálya, futballstadion, termálfürdő és sportmedence. A tűzoltóbálok helyett a gyári büfé teraszán eleinte hetenként, most már esténként diszkó zene szól. Ebből a világból igyekszünk visszalépni és morzsákat megmenteni a hagyományos életből. 418