Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Hoppál Mihály: A hagyomány szava
ságot mutatnak. 9 Különösen vonatkozik ez egyes ideológiai struktúrák, a vallás, a hiedelmek és az értékrend bizonyos részeire — ezért foglalkoztunk részletesen a hiedelemrendszer elemzésével. Más szavakkal a kultúra központi része az állandóság megőrzését, az egységesség kialakítását, egyszóval az identitást, a csoport önazonosítását biztosítja. A kultúra ilyen állandósult típusait tekinthetjük nemzeti kultúrának. Ez a kulturális tapasztalat szerveződésének olyan formája, amely az adót közösség története folyamán alakul ki. Alkalmazkodik ugyan a különböző korok feladataihoz, de ugyanakkor nagy állandóságot is mutat és jellegét rendkívül hosszú ideig megőrizheti. Különösen vonatkozik ez az etnikai kisebbségek életére és kultúrájára — ahogy azt egy erdélyi kolléga megfogalmazta: „...a közösség nemcsak nyelvében él, hanem teljes közlésvilágában. Etnikai kódjainak bonyolult rendszerével közli önazonosságát (identitátás) időben és térben egyaránt. Egy etnikai közösség létezése, fennmaradása szempontjából nem közömbös, hogy használni tudja-e jelképpé vált sajátos viselkedési mintáit, gesztusait, térhasználati sémáit, étkezési és öltözködési szokásait, megszokott tárgyi környezetét." 10 Másfelől viszont a kultúrában működik egy másik, az előbbivel ellentétes mechanizmus is, amely az egyöntetűséggel szemben hat és a választhatóság, a változatosság lehetőségeit és tényeit hangsúlyozza. Először mindig a centrumtól távol, a rendszer perifériáján jelennek meg a változást jelentő kulturális elemek. Általában elmondható, hogy az egyén mindig választási lehetőségek előtt áll, mert a kultúrát az jellemzi, hogy rendelkezésünkre áll egy elemhalmaz és egy szabály készlet és a pillanatnyi helyzetnek megfelelően alakítjuk ki az adott, helyesnek (célszerűnek, esztétikusnak, etikusnak) tartott viselkedést. Noha a rendszerben létező elemek és az egymáshoz rendelés nyelvtana ugyan megszabja a választások lehetőségeit, de azon belül mindig a szabadság érzését is megadja az egyén számára. Az egyenértékű és kölcsönösen felcserélhető értékű elemek jelentik ezt a lehetőséget a kultúrák működésében. Az ételek, a viselet, a dallamok, a táncfigurák változatossága lehetővé teszi az egyéniség szabad kibontakozását. Ugyanakkor, s éppen ebben áll a (népi)kultúra rugalmassága, hogy minden változatosság megmarad a kultúra adott stílusán belül. Nem tudományos fikció, kulturális stílus fogalma, hanem egy nagyon kézzelfogható valóság. 11 Mert az egyén számára az azonosságtudat, az identitás jeleinek hordozója. Meg lehet világítani a választhatóság/változatosság kulturális problematikáját más oldalról is. A természetben, vagyis a nem-szemiotikai rendszerekben, amelyek kívül esnek a „társadalom—kommunikáció—kultúra" komplexumon, a rendszer szerkezete csak az információ állandó mennyiségének hordozója lehet. Ezzel szemben, s itt újra LOTMAN Jurijt idézzük: „az emberiség által létre9 ARUTIONOV, 1983. 13. „There is a tendency to form a definite and stable paradigm ot the system, which dominates the syntagmatic correlation of its compenents and seperate culturemes involved ... in other words, in the context of a given culture separate lexemes (culturemes) may vary, but the general syntax remains rather stable." 10 ARADI, 1979. 51. 11 LÉVI-STRAUSS, 1973. 192. „Egy nép szokásainak összességére mindig rányomja bélyegét egy stílus, és ezek a szokások mindig rendszereket alkotnak. Meggyőződésem, hogy ezeknek a rendszereknek a száma nem korlátlan és az emberi társadalmak, éppúgy, mint az egyének sohasem egészen maguktól hozzák létre őket, hanem olyan eszme-készletből választott kombinációkra szorítkozva, amelyet számba vehetnénk." 371
