Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Halász Péter: A ló és a szarvasmarha gazdasági jelentősége a moldvai magyaroknál

géig alapvetően nem változtatta meg a ló és a marhaállomány egymáshoz viszonyított arányát. A Moldvában 1864-ben bekövetkezett jobbágyfelszabadítással együttjáró földosztáshoz az embereket igásállat állományuk alapján több osztályba sorolták, s aszerint kapták a földet. A besorolásnál azonban csak az ökrök számát vették figyelembe. Bogdánfalván (Valea Seacä) például „a hatökrös gazda egy egész pontot, a négyökrös félpontot, a kétökrös negyedpontot, s a fogattal nem rendelkező ún. pálmások (kétkezi munkások) még kevesebbet kaptak. Egy egész pont 8 ha volt, félpont 4, negyed 2, a pálmások pedig 10 prezsinát (10 rúd — 17 ár) kaptak".

25 Pusztinán (Pustiana) így emlékeztek vissza a Cuza-féle földosztás rendjére: „akinek volt két ökre, annak adtak kétökörrészt, akinek volt négy ökre, annak négyökörrészt. Hatökörrésze Pusztinán csak Gyurka Antinak, Gyurka Györgynek, Szabó Jánosnak és Demeter Györgynek volt, vagyis négy gazdának. A hatökrös gazda kapott hat fálcsát,

26 a négyökrös három fálcsát és 20 prezsina etetőt."

27 Az 1860-as évek derekán tehát a módosságot kifejező igaerő számbavétele során csak az ökrösfogatot tekintették mérvadónak. Mutatja ez, hogy — akárcsak a hajdúsági, a debreceni gazdatársadalomban és sok más vidéken — a lófogat a szegényebb rendűek igaereje volt. A századfordulón megjelent Románia Nagy Földrajzi Atlasza, ha meglehetősen következetlenül és esetenként gyanús megbízhatósággal, de a településeik csaknem felénél közli az állatállomány számát is.

28 Ezek közül kiválasztottuk a jelenlegi Bakó (Bacäu) megyében lévő településeket, tekintettel arra, hogy ebben a megyében él a még magyarul beszélő moldvai csángók túlnyomó része. Mivel semmi okunk nincs feltételezni, hogy az állatállományra vonatkozó adatok megléte vagy hiánya összefüggésben lenne akár a lakosság nemzetiségi hovatartozásával, akár az általuk tartott állatok fajok szerinti megoszlásával, elkészítettük a vizsgált kérdésre vonatkozó statisztikát, amely a 2. táblázaton látható. Eszerint az egy családra jutó lovak száma a XIX. század során nem sokat változott, valamelyest inkább csökkent. A szarvasmarha-állomány változásáról nem alkothatunk egyértelmű képet, mert az 1792-es adatok csak az ökrök számát tartalmazták, míg az 1890-es összeírás valamennyi szarvasmarhára vonatkozik. Ennek figyelembevételével úgy tűnik, hogy a szarvasmarha-állomány is inkább csökkent a száz esztendővel korábbi létszámhoz képest. Ily módon a lovak és a szarvasmarhák gazdasági súlyában sem következett be számottevő változás: amíg a XVIII. század végén 1 lóra 5,8 ökör, a XIX. század végén 1 lóra 9 szarvasmarha jut, ami a lovak jelentőségének egészen csekély növekedését sejteti. A 2. táblázatban szereplő adatok szembeötlő tanulsága, hogy csökkent az eltérés a különböző etnikumú települések állatállományának szerkezete között, sőt az a csekélyebb különbség a száz évvel korábbival éppen ellentétes irányú: akkor a többségükben román lakosságú falvakban volt nagyobb jelentősége a lónak, a XIX. század végén pedig azokban, ahol a lakosság nagyobb része a magyar. Ennek a jelenségnek a mélyebb elemzéséhez a rendelkezésünkre állóknál részletesebb és főként pontosabb adatokra lenne szükség, itt legföljebb annyit kockáztathatunk meg, hogy a lovak valamivel nagyobb gazdasági szerepe talán 25 KÓS Károly ifj. 1976. 107. 26 fálcsa (falcé) = moldvai földmérték. 27 HALÁSZ Péter 1987. 6. 28 LAHOVARI, George loan 1898—1902. I—V. 30