Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Halász Péter: A ló és a szarvasmarha gazdasági jelentősége a moldvai magyaroknál

1. táblázat A NEMZETISÉGILEG KÜLÖNBÖZŐ JELLEGŰ TELEPÜLÉSEK ÁLLATÁLLOMÁNYA, 1792 Az egy családra jutó Az egy lóra jutó ökrök lovak ökrök száma Román lakosságú 0,31 1,71 5,50 Vegyes lakosságú 0,19 2,00 10,74 Magyar lakosságú 0,18 2,17 12,20 Átlagosan 0,30 1,74 5,79 hetőséget ad, hogy megvizsgáljuk: van-e összefüggés a népesség nemzetisége és az állatállomány mérete, szerkezete között. Számításaink eredményét az 1. táblázaton mutatjuk be. Ezek az adatok a XVIII. század végéről nyilvánvalóan nem mutatják pontosan a térség állatállományának nagyságát, de azt azért jelzik, hogy a román lakosságra a jóval nagyobb arányú lótartás, a magyarra pedig a valamivel nagyobb arányú szarvasmarhatartás volt jellemző. Hogy aztán ez a különbség mennyire vezethető vissza az etnikai eltérésekre, arra a rendelkezésre álló adatok nem adnak egyértelmű választ. A lovak számának és arányának csekélyebb volta ugyanis korántsem jellemző minden magyar településre, például Kalugerpatakán (Luizi Cälugära), Dioszénben (Gioseni), Bohánán (Bahna), vagy Gorzafalván (Grozeçti) az átlagosnál jóval több lovat és kevesebb ökröt tartottak a magyarok. Valószínű, hogy az etnikai különbségek inkább áttételesen érvényesülnek. Megfigyelhető ugyanis, hogy a nagyobb arányú lótartás elsősorban a városokra, valamint azok környékén, továbbá a Kárpátok szorosain átvezető utak mentén elhelyezkedő településekre jellemző, márpedig a városok lakossága és környékük nagyobb része, már akkor is többségében román lakosságú volt. Az itt megfigyelhető nagyobb arányú lótartás minden bizonnyal a kedvezőbb fuvarozási lehetőségekkel függött össze, kevésbé a nemzetiségi sajátosságokkal. Mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy Moldvának legalábbis az osztrákok által megszállt részén a XVIII. század végén az ökörigának több mint ötször nagyobb volt a jelentősége, mint a lófogatnak, a kisebb vagy nagyobb részben magyar lakosságú falvakban pedig még ennél is nagyobb: 11— 12-szeres. Akkoriban természetesen egész Moldvában rendkívül külterjes volt az állattartás. Egy 1781-ből származó forrás szerint az állatokat télen-nyáron a szabadban tartották, csak ritkán kaptak szénát, vagy nyalósót.

24 A XIX. század során azonban Moldvában is feltörték a legelők jelentős részét, előtérbe került az istállózó állattartás, s a tartható állatok számát egyre inkább a rendelkezésre álló takarmánytermő terület határozta meg. Mindez azonban a XIX. század vé24 CARRA, M. 1857. 138. A települések nemzetiségi jellege 29