Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó István: Egy alföldi falu – Kecel – társadalmának rétegződése a XX. században a népi megítélések tükrében

lannaik volt még Kecel községben 100, vagy Ï02 katasztrális hold szőlője, plusz volt néki szántóföldje, legelője, rétje, az pedig bérletben volt kiadva Mészáros Jánosnak. Annak a területe olyan 100—150 katasztrális hold lehetett. Ez a három volt a 100 holdon felüli birtok. 50 holdon felüli is mennyi? Vagy tíz. Nem volt tíznél több. Akkor úgy 20 holdtól 50 holdig mondjuk lehetett olyan 30. A zöme a lakosságnak a 10 katasztrális hold körül volt. Akinek volt földje. Illetve 8-tól 12-ig inkább. Ügy mondhatnám. Azután következték a nincstelenek. Kecelen a családok száma — ahány ház, annyi család — a házak száma pedig 3800 volt. 11 000 volt akkor a község lélekszáma... az ugye osztva három és féllel, — hát körülbelül ez meg is felel a 380Ö családnak. Ebből nincstelen volt hozzávetőlegesen 500. Azt is nincstelennek számítom, akinek 3—400 négyszögöles szőlleje volt, vagy egy kis darab szántóföldje. Azért volt 500 körülbelül a számuk, mert a múlt világháború után fölosztották az úgynevezett Űjfalut, a községnek a túlsó, nyugati részén és itt 428 ház állott. Itt lakott a szegénység, a nincstelenek." Nemcsak számbelileg, de a község életében játszott szerepük szerint is a kisbirtokos réteg, a „pógárok" képviselői voltak a meghatározók.

1 Belőlük került ki a község irányító testülete, a bíró, a pénztárnak és а 12 esküdt. Az esküdték ugyan a kisbirtokos parasztságnak a vagyonosabb, tehát a 20 katasztrális hold feletti csoportjából álló gazdák voltak, ám általában a visszaemlékezők szerint nem az Volt a jellemzőjük, hogy a község legeredményesebben termelő 1 Kecelen a két meghatározó társadalmi osztályt, a gazdagokat és a szegényeket pógárok-пак és zsellérek-nék nevezték. Szabó I. 1972. 11. az ország egészére kiterjedő érvénnyel azt írja, hogy: „...a telkes jobbágy, házas zsellér, hazátlan zsellér három kategóriája 1848-ban egyszerre elvesztette értelmét... (mivel 1848 után a tulajdonosok) ... nem voltak többé jobbágyok. A zsellér nevét ezután a közbeszédben általában a napszámos munkát végző falusi parasztok viselték, tekintet nélkül arra, hogy egykor úrbéres zsellérek voltak-e vagy nem." A keceli zsellérekre vonatkozóan a megállapítás helyes és igaz: a zsellérek egyértelműen behelyettesíthetők a jobbágyból és zsellérből lett bérmunkás paraszttal. A pógár elnevezés is a telkes jobbágy adekvát megfelelője. A pógár terminus ugyanakkor azonban elgondolkodtató is. A környéken nem ismeretes. Sem a kiskunsági, sem a nagykunsági területeken, de nem használatos a Jászságban sem. Vizsgálódásaink során dunántúli (zselicségi) falvak, (többek között, Mozsgó, Szulimán) említhetők csak, ahol él ez a rétegmegjelölés. Ennek — véleményünk szerint — az a magyarázata, hogy mind Kecel, mind pedig a dunántúli, említett területek tipikus jobbágytelepülések voltak, míg az ellenpéldaként hozott Hármas kerületi részekben privilégiumokkal rendelkeztek még a vagyontalanok is. A jobbágyfelszabadítás utáni megváltozott, új körülmények között ez azt jelentette, hogy az egykor jobbágyi kötelmek között élő területek vagyonosabb lakosai (telkes jobbágyai) büszkén hangoztatták kötöttségek alól való szabadulásukat, s magukat mindenkivel egyenrangú pógárnak, sőt vagyonnal is rendelkező, fontos személynek tekintették, minden módon elkülönítették magukat a nincstelenektől, akiknek zsellér nevét — miként azt Szabó István megállapította — „... a közbeszédben általában a napszámos munkát végző falusi parasztok viselték." Ugyanakkor a kiváltságos területeken (újabb adat szerint Kismarja nemesi községben is lásd VARGA Gyula, 1978. 110—124.) véletlenül sem használták a pógár megnevezést. S különösképpen nem vállalták azt a vagyonosak a maguk megjelölésére, hiszen ez számukra nemhogy emelkedést, rangot, de határozott tekintélyben zuhanást jelentett a korábbi állapotokhoz képest, amikor is a kiváltságos területeken élő valamennyi lakos — még a nincstelenek is — nemhogy polgárok voltak valamennyien, de mindenkitől különböző nemesek. A pógár elnevezés egyébként — véleményünk szerint — a kor hivatalos megjelölése volt eredetileg az e kategóriába tartozó személyek számára, függetlenül azok egykori múltjától, eredetétől, történeti szerepétől. Így jelöli őket PALUGYAY Imre 1854. is statisztikai munkájában a Jászkunság lakosságának nem kis felháborodására, 234