Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Novák Lászó: A jószágállomány fajtaösszetételének változásai a XVIII–XIX. században és a XX. század első felében

schire található meg. Ezeket külföldi tenyésztők mutatták be a körösi világkiállításon.

30 A zsírsertés, mangalica fajta alkotta a sertésállomány döntő többségét 1911ben, sőt 1935-ben is (3. táblázat).

31 Ekkor Debrecenben 97,7%, Hajdúböszörményben 95,8%-a volt a mangalica részesedési aránya, de a legkevesebb is — Kiskunhalason — 86,7%-ot tett. A mangalica még századunk közepén is megőrizte vezető szerepét, egészen 1960-ig, a hagyományos paraszti gazdasági struktúra szetrombolásáig. Bár, jóllehet elég alacsony a részesedési aránya, az angol fajta hússertések előtt is fokozatosan tágult ki a tér, mindinkább feléjük fordult a tenyésztők érdeklődése, szívesen használták a magyar fajta keresztezésére (nagy fehér, középnagy fehér angol, wessex-^saddleback, essex, Cornwall, berkshire, vagy a dánlapály, s német fajták).

32 Á baromfi elképzelhetetlen nem csupán a paraszti gazdaságokban, de a városi háztartásokban is. Szívesen tartották húsáért, s tojáshozamáért. A hagyományos konyha ínyenc falatának számított a herélt kakas, a kappan. A csirke, tyúk mellett, vidékenként különösebb jelentőségre tett szert a kacsa (tavak, vízfolyások mellett), úgyszintén a liba. A pulyka szintén fontos baromfinak számított, különösen a tanyákon, ahol a tarlón, mezőn kitűnő legelő akadt számára. Gazdasági jelentősége ugyan nem számottevő, ám az étkezés változatossága szempontjából fontos a galamb is. A mezőgazdasági statisztikák tízezres nagyságrendet regisztrálnak, de ennek ellenére, eltekintünk a részletesebb adatsor elemzéstől. Tesszük ezt azért, mert a nagy számok ellenére azok valóságtartalma kétes, viszonyszámnak tekinthető — mint a többi statisztika —, lehetetlennek bizonyult a baromfiállomány pontos megállapítása, az összeírok jószerivel a becslésre hagyatkozhattak. A falusi, mezővárosi, városi portákon tízezrével tartották a parlagi tyúkot, a gyöngyöst, a kacsát és ludat, valamint a pulykát. Mint a tenyésztett állatfajták egészét tekintve, úgy a baromfifélék esetében szükségszerűen került előtérbe a fajtatenyésztés kérdése. A jobb gazdaságokban elsősorban, nagy súlyt helyeztek az idegen fajták tenyésztésére, a nemesebb magyar fajták kitenyésztésére. A már említett 1888. évi körösi kiállításon megtekinthetők voltak a Plymuth Roks, Langshan, Brahma fajta tyúkok, akárcsak a gyöngytyúk, bronzpulyka, pekinki és Aylesbury kacsa, vagy az Emdeni és Pomerádiai lúd.

33 Az említett külföldi fajták keresztezésével tenyésztették ki a magyar baromfifaj tákat. A magyar kendermagos, vagy kendörmagos tyúkfajta a parlagi tyúk és a plymuth keresztezéséből, nemesítéséből állt elő. A fehér magyar tyúkfajta a parlagi, az orpingtoni fehér Wyndette, fehér linghorn, a sárga pedig a magyar parlagi, Rhode island, nowhampshire és welsum faj keverékéből állt elő. A pekingi kacsa a magyar kacsa, az emdeni lúd pedig a magyar fajta lúd nemesítését szolgálta.

34 összegzésként hangsúlyozzuk, hogy a hagyományos paraszti gazdálkodásban végbement változások a XIX. század közepétől erősödtek fel. Alapvetően a piaci jellegű, árutermelő gazdálkodás igényeinek megfelelően alakult a te30 Id. katalógus. 31 Mezőgazdasági Statisztikai Adatgyűjtemény 1870—1970. Állattenyésztés III. Községsoros adatok. 2. Sertésállomány. KSH Budapest, 1972.; A fajtaváltással kapcsolatban 1. SZABADFALVI József, 1991. 32 Mezőgazdasági Lexikon 2. Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1958. 88, 399—400. 33 Id. katalógus. 34 Mezőgazdasági Lexikon 2. Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1958. 351.; 2. kötet 77, 383. 22