Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

ronómiában, állattenyésztésben tájékozottság, s mindenekelőtt bizonyos tőke, amit vagy birtokeladásból vagy örökségből szerzett a gazda, s be merte fektetni gazdasága modernizálásába. A Béleczki család ilyen módon modernizálta 30—40 hold közötti, jó földű gazdaságát. Lónevelésre disznótartásra rendezkedett be fokozatosan. 8—10 tehenet, 3—4 lovat, s vagy 40 disznót tartottak, mert az anyai örökséget befektették, illetve kölcsönt vettek fel rá. A húszas évek elején a kölcsön felvétele szokatlan volt azzal a céllal, hogy viszonylag jól menő gazdaságot modernizáljanak belőle. Kölcsönt csak bajbajutottak kértek a bankoktól, s rendszerint nem tudták megadni. A Béleczki család ezt gazdasága jövedelmezővé tételére fordította, s felborította vele a hagyományos gazdaság szerkezetét, új üzemtípust hívott életre Kecelen. A földművelést alárendelték az állattartásnak, ia jószágnak jelentős mennyiségű takarmánynövényt termeltek, csalamádé kukoricát vetettek, szudáni füvet és répát. A jövedelem az eladott csikókból, borjakból és disznókból származott. Az állattartás közvetve fellendítette és jövedelmezővé tette a gabonanövények termesztését is, mert a nagyszámú állat trágyája feljavította a földet, s rekord termésre emlékeznek. Később a gazdaság kiegészült minőségi szőlőterülettel is. Ez az utóbbi megoldás azonban inkább egyéni útnak számított. Sokan jelentős, nagy birtokuk ellenére sem tudták ezt a szintet elérni, s ilyen gazdaságszerkezetet kialakítani (Palásti András, Flajsz Pál, Ságodi Etel). Legfeljebb jövedelmező szőlőtelepítést végeztek, s nagyobb 100 hold feletti gazdaságukban létrehoztak egy intenzívebb ágazatot. Ez az ágazat azonban nem volt olyan szerves része az üzemnek, mint a kisebb 30—50 holdas gazdaságok esetében. Nem jött létre az ágazatok között belső mozgás, szoros kapcsolat. A szőlők, majd kertek és fóliasátrak jelentősége az 1960—70-es években növekedett meg. A szákcsoporton belül folyt a szántóföldi termesztés, s a családok családi munkaerőre, sokszor bérmunkára alapozva igen intenzív kisüzemet hoztak létre, amely az ÁFÉSZ révén komoly kereskedelmi forgalmat bonyolított le. A nemesített, hamar nagy termést hozó gyümölcsfák (meggy, barack), az újabb homoki szőlőfajták, illetve zöldségfélék termesztéséhez lényegesen kisebb terület szükséges, s a gépesítés miatt (kisgépek, benzin- és villanymotorok, csettegő) nem szükséges igavonó állatállomány fenntartása. A család így bizonyos fokig kiszabadul a paraszti kötöttségekből, nem kell az állatok életritmusához igazodni, s kizárólag specializálódott, egy-két növénykultúrára berendezkedett gazdaságok alakulhatnak ki. Ez a munka a községmagban való lakást is lehetővé teszi, s a még meglévő tanyaüzemek inkább állattartó jellegűek. Ezeknek az üzemeknek is átalakult a szerkezete: táppal, központilag elosztott takarmánnyal nevelik az állatot, s megszakadt a földműveléshez való szoros kötődés. Természetesen néhány hagyományos szerkezetű tanya még ma is fellelhető. A múlt század utolsó harmadától a keceli üzemszervezet állandó átalakuláson ment keresztül. Új üzemtípusok keletkeztek, amelyek a megváltozott viszonyokhoz, kapitalisztikus igényekhez, majd a szocialista szövetkezeti tulajdonhoz igazodtak. Az új típusok azonban nem törölték el a régi üzemszervezeti formákat, egy részük megmaradt — némi módosulással — hagyományos szerkezetűnek. Az új típusok sem feltétlenül jelentenek gyökeres változást, minden vonatkozásban módosulást. Hatékonyságuknak ez a részbeni átalakulás sokszor gátja is volt. Mindvégig megőrizte a keceli parasztüzem családi jellegét, a többgenerációs kiscsaládi formához való kötődést. Ez még napjaink szakszövetkezetbe tagozódott kisüzemeit is jellemzi. A tanyához való kötődés, az egyes tanyaüzemek családi zártsága is a legutóbbi időkig jellemezte a keceli üzemszervezetet. 219