Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

terminusok, illetve a dedo, mamo szláv hatásra utaló rövid és hosszú o-s változatai.

24 Űgy véljük, hogy a környező területről beáramlott, Kecelen megtelepedett népesség e néhány terminusban megőrizte behozott családi hagyományait. Másik tanulsága a konszangvinikus egyeneság említett fokozatainak a terminusok megszólító alakjainak változatossága. Ez — bár a legújabb formák is benne vannak — azt mutatja, hogy a családon belül a gyermekek—szülők, s az unokák—nagyszülők viszonya eleven, meghatározó volt, s a legutóbbi időkig az öregek külön költözése ellenére is az. Nyilvánvaló, hogy a már említett városi házból való iskolába, templomba, piacra, bálokra járás hozta őket közel egymáshoz a szétköltözés után is. A bensőségesebb viszony a nagyszámú becéző alakban is megmutatkozik. Sőt az unokák—dédszülök, viszonya, közeli kapcsolata is felsejlik. A többgenerációs kiscsalád lenyomata tehát megvan a rokonsági terminológiákban is. A nagycsaládi viszonyokat leginkább jellemző konszangvinikus oldalág és affiniális rokonság terminusai közül hiányzik a férj fiatalabb és idősebb testvéreinek differenciálása (Öregebbik uram, kisebbik uram). Ez a megnevezés Tápén, ahol hasonló rendszerű és formájú terminológiai rendszert mutattak be, eleven emlékű, s a nagycsaládok egykori meglétét jelzi.

25 Kecelen mindez hiányzik. Ám az affiniális rokonságon belül fellelhető, a szülők testvéreinek házastársait jelző sógorbácsi és öregángyi, illetve a házastársak nagyszüleit megnevező öregipam—öregnapam, öregapós—öreganyós terminus, s ez egy valamikori együttélést, nagycsaládon belüli differenciálást is feltételezhetővé tesz. Talán az egykori nagycsaládok nyomát őrzik ezek a terminusok, mint szilárd kövületek. A két utóbbi azonban nem megszólító, hanem hivatkozó jellegű, s ez bizonytalanná teszi a nagycsaládi rendszerből való származását. Nem az együttélésre, hanem éppen az eltávolodásra is utalhat; a távol élő öregeket így tudták pontosan elkülöníteni egymástól, hogy az apósról vagy annak szüleiről beszél-e valaki. Ezt a feltevést megerősíti a konszangvinikus egyeneság második fokán megjelenő, hivatkozó- és megszólító terminusként egyaránt használatos messzipapám—messzimamám, tanyasipapám—tanyasimamám terminus. Ezek ugyanis szintén távol élő családtagok, akikkel azért az unokáknak, esetleg dédunokáknak kapcsolatuk van. Éppen a külön költözést, az addig szorosabb életközösség felbomlását jelzik, azaz azt az állapotot, ami a harmincas években már általánosan jellemezte a keceli családszervezetet. A másutt is ismeretes és használatos menytárs—vőtárs terminusok nem feltétlenül utalnak együttélésre, mert olyan helyzetekben is használják, amikor nyilvánvalóan soha nem éltek együtt. Ám beilleszkedhet az együttélő nagycsalád szerkezetébe is. Eleven mai élete ugyanakkor azt bizonyítja, hogy gyakran lépnek kapcsolatba egymással a testvérek, rokonok, s szükség van használatukra. Ez az együttélő, többgenerációs család egyes elemeinek szorosabb együttműködésére, kapcsolatára utal. Űgy tűnik, hogy ennek a gyűjtött konkrét anyag kissé ellene szól. A két jelenség azonban egyidejű is lehet, s nem zárja ki egymást. A római katolikus vallású Kecelen a keresztkomaság, sőt a bérmaszülők és keresztgyermekek kapcsolata egyaránt fontos. Pontosan megkülönböztetik ter24 Saját gyűjtés. Az ómama, ópapa régiesnek is minősül, s finomkodónak. Magyar Értelmező Kéziszótár. Általában azonban németes kultúrájú, városi lakosság használta. 25 Vö.: FÉL Edit, 1944. 7.; BODROGI Tibor, 1961. 142. 214