Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Kodolányi János: Uráli nyelvű vadászok Észak-Eurázsiában

vidékére, és nyár végén indul vissza Dél felé. ZUJEV szerint a XVIII. század második felében az Urálon túli tundrákon még élt a vadászata. Amikor észrevették a nyenyecek a vad rénszarvasokat, rudakból álló korlátok közé terelték, végül az elkerített terület leszűkült részében lelőtték őket.

45 A XVIII—

XIX. században vadászatkor széltében felhasználták a nőstény rénszarvast, ősszel, párzás idején a háziasított rénszarvas tehenet, szarvára kötelet kötve, a vad rénszarvas csorda felé engedték, s oda csalták a vad rénszarvas bikákat. Ezzel a módszerrel elérték, hogy a vad rénszarvas elejthető közelbe került. A múlt században vadásztak a vad rénszarvasra önműködő íjjal is. ősszel az erdő és a tundra határán, a vad rénszarvas vonulásának az útjain állították fel az önműködő íjakat. A múltban fontos szerepe volt az átkelőhelyeken való vadászatnak. A rénszarvasok ősszel a tundráról az erdős vidékekre vonultak, csaknem mindig ugyanazon az úton. A folyón pl. úszva kellett átjutniuk. Az átkelő helyeken a vadászok kopjával várták őket. A Jamal-félszigeten és a Taz folyó mentén télen és tavasszal szánról is vadásztak. Amikor megközelítették a vad rénszarvast, irányt váltogatva, cikk-cakk vonalban üldözték, míg annyira a közelébe nem értek, hogy a vadász a szánról rálőhetett. A Jamal-félszigettől északra fekvő Bjelij-szigeten pajzsot alkalmaztak a vad rénszarvas vadászatakor. A pajzs két keskeny szántalpra vagy síre erősített kb. 1,5X0,25 m nagyságú lap volt, a közepén kis rés. A vadászt a pajzs maga mögé rejtette, így tudta a vad rénszarvast megközelíteni és lelőni. A nyenyecek számára igen fontos vad volt a fehér, valamint a kék prémű sarki róka. A tundrán, valamint a közeli szigeteken élt, különösen nagyobb számban a jamali és a tajmiri nemzetiségi körzetben. A XVIII—

XX. században fából készült önműködő csapdákkal vadászták, ezenkívül vas csapdákkal is. Rénszarvas és kutya fogatokkal hajtóvadászatot is folytattak az elejtésükre. Zujev szerint a XVIII. század második felében torziós szerkezetű, vas fogú csapdával vadászták őket.

46 À legelterjedtebb csapda vörösfenyőből készült. Az ún. tundrái kelepcéhez tartozik. A földbe vert két sor deszkából szűk folyosót létesítettek. A folyosóban egy vagy több, kb. 3 m hosszú gerendából álló súlycsapdát állítottak föl, az egyik végével a földnek vagy egy speciális tartónak támasztva, a másik végét megemelve. A folyosó közepén csalétket helyeztek el. A róka, a kelepcébe jutva megragadta a csalétket, evvel a gerendasúlyt magára rántotta. Általában a tenger partján, a folyók és a tavak környékén állították föl. A sarki róka vadászatában a XIX—

XX. század fordulóján elterjedtek a vadcsapdák. A rókalyuknál, feltűnő helyen, ritkán a róka csapásán állították föl. A tundrán haj tó vadászattal is fogták a sarki rókát. Téli verőfényes napon 20—30 személyszállító szánt gyűjtöttek össze. Libasorban haladtak, elöl a legtapasztaltabb vadászok. Az öregek, az asszonyok és a serdülők zárták a sort. Kört alkottak, kezdetben nagy teret, amely fokozatosan szűkült. Amikor bezárult a kör, a vadászok leszálltak a szánokról és lelőtték a körülzárt rókákat. Általában kora tavasszal vadászták a jegesmedvét, főleg a bőréért és a zsírjáért. 45 ZUJEV, 1948. 46 ZUJEV, 1948. 195