Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Hidvégi Lajos: Sírok a határon. Középkori határjelek Cegléd és vidékén

HÍDVÉGI LAJOS SÍROK A HATÁRON KÖZÉPKORI HATÁRJELEK CEGLÉD ÉS VIDÉKÉN A feudalizmusban a föld volt a legnagyobb érték, nemeseink törekedtek növelni birtokaikat akár törvényesen, akár törvénytelenül. Az első esetben királyi adományként, a másodikban erőszakosan. A földfoglalás bűnébe jóformán minden birtokos beleesett. Fölfegyverezték jobbágyaikat — néha több száz embert — megszállták a szomszéd szántóit, legelőit, elhajtották azok jószágait, a szénájukat szekérre rakták és új határhalmokat emeltek. A kárvallott birtokos rohant a megyei törvényszékre igazságot kérni, vagy megütközött a birtokfoglalókkal. Az erőszakos földfoglalások, határvillongások bírái bizonyító erőt tulajdonítottak a határjeleknek. Az igazságot kereső falu öreg pásztorokat vonultatott föl, eskü alatt vallani a határjelek valódiságát. — Ám a hányott kis halmok és ásott árkok idővel megsemmisültek. Az egyiket elhordták a szelek, az árkokat befújták homokkal, vagy a foglalók hányták szét és emeltek újakat a foglalt terület belsejében, ha kellett, új határárkokat ástak. A határfákat kivágták, ahogyan a Cegléd-nyársapáti határon Nyárasapáthy György 1467-ben tette, s az évszázados ikertölgyfából kaput ácsoltatott udvarháza elé. Ilyenkor a tanúk elbizonytalanodtak, ide-oda mutogatták a határjeleket és tétován vélekedtek az eltűnt határokról. A megyei küldöttek, szolgabírák és esküdtek, pártatlanságuk ellenére sem adtak igazat mindig a sértetteknek. Volt a határjeleknek egy megbízható fajtája, a temető és a magányos sír. A sírokat és temetőket minden időkben tiszteletben tartották mint elmozdíthatatlanokat, mert a halottak nem szokták elhagyni nyugvóhelyüket, ott maradnak, ahová elhantolták őket. Ezzel a felismeréssel számos középkori cinterem, sok erőszakos halállal halt ember tetemének sírja, mint az agyonvert tatárok és rácok temetője, ott a Cegléd-körösi határon, igazolta a jogos határt. Ugyancsak kivitték a határra az öngyilkosok tetemét is a két birtokot elválasztó részekre. A határokon elföldelt halottak szokása hazánkban ősi keletű, ilyen sírt már a tihanyi apátság alapítólevele is említ: „Leánysír a Kangrez via és az árokfő között."

1 A határtemetők vizsgálata fölveti azt a kérdést, vajon a hajdani Árpádkori falu területe mekkora lehetett? Ugyanis, a határvillongások jegyzőkönyvei félfalukban számolnak, amelynek nagyságával ők tisztában voltak, mi azonban nem. Az Árpád-kori temetők általában a faluk közepén települtek, így határjelként megosztották a pusztafalu területét, a hajdani falu, fele-fele arányban más-más tulajdonos kezére került. Aki a középkori faluk történetét kutatja, számolnia kell a kettévágott településekkel. Gyakori eset volt, hogy a fél puszta birtokosa igényt tartott a határ túloldalán lévő földekre. Villongások támadtak és évszázados pörök. A fél faluk összeillesztését ha megtettük, feleletet kapunk arra a nagyon 1 BÁRCZI Géza: A tihanyi apátság alapítólevele, Bp. 1957. 44. 1. 233