Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Hoffmann Tamás: Erdő és kultúrtáj – Európai vázlat

A kultúrtáj kialakulásának sémája egy Vogelsberg-i községben (Krenzlin, 1983 nyomán) kényszerítette ki. 9 Sikerrel alkalmazták pl. a barázdát szántó ekét, amit a ró­mai majorokban már széles körben használtak az ezredforduló óta Közép- és Nyugat-Európában. De a klímaváltozásnak kellett eljönnie ahhoz, hogy ez az eke el is terjedjen a parasztok gazdaságaiban. Az eredmény szembeszökő, meg­közelítőleg ötször akkora szántóterületet alakítottak ki, mint az őskorból ma­radt túró ekék segítségével. Ráadásul a földesúri gazdaság üzemszervezetében, a jobbágyfalvak határában ezt a technológiát még hatékonyabban alkalmaz­ták, bevezették tehát a többszöri szántást, a nyomáskényszert, ami regenerálta most már a dűlők talaját. Egyidejűleg lovakat fogatoltak az Atlanti-Európában, amivel megnövelték a teljesítményeket — meggyorsítva a munkavégzést. To­vábbá a majorok után a városokban, végül a falvakban is alkalmaztak az ipar­ban az elemi energiát hasznosító erő-, majd munkagépeket (tehát a különféle vízi- és szélmalmokat, illetve ezek munkagépi kombinációit). De még ez is ke­vés volt. Az átlagok ugyanis csak akkor emelkedtek, amikor (a 13. századtól kezdve) több lett a napsütés és már nagyobb termést takaríthattak be. Telje­9 ALEXANDRE, 1987. 432—511.; FLOHN, 1950. 347—57.; FLOHN, 1985. passim.; FLOHN—FANTECHI, 1984.; FRITTS, 1976. Passim.; HARDING, 1982.; INGRAM— UNDERHILL—WIGLEY, 1978. 329—34.; JÄGER, 1984. 869—77.; KLEMM, 1973. 9— 50.; KLEMM, 1979. 14—39.; LAMB, 1977/1. passim.; LAMB, 1977/11.; LAMB, 1981. 53—65.; LAMB, 1982.; LAMB, 1984. 25—84.; Le ROY LADURIE—BARRY, 1962. 434—47.; Le ROY LADURIE, 1963. 764—65.; Le ROY LADURIE, 1983/1— IL; LIEB­SCHER— KRÄHE—WITTE, 1988. 24—41.; MÜLLER, 1947. 123—41.; OVERBECK, 1975. 39. skk.; PFISTER, 1985/1— II.; RUDLOFF, 1967.; SCHWARZBACH, 1961.; WEINKINN, 1960/1— П., 1961/III., 1963/IV.; WIGLEY—INGRAM—FARMER, 1981. 47—134.; World. Met. Soc, 1966. passim.; WILLERDING, 1977. 357—405. 84 falu pari ego ló gazdálkodással használt szántók tartósan művelt szántók fás legelő legelő erdő közföld

Next

/
Thumbnails
Contents