Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Hoffmann Tamás: Erdő és kultúrtáj – Európai vázlat

Év Franciaország Németország Anglia 1200 12 8 2,2 1340 21 14 4,5 1470 14 10 3 1620 21 16 5 lióra nőtt. Számottevően pozitív ebből az északi városok változása volt, ahol — a déli vidék népességcsökkenését — ellensúlyozta a gazdaságilag alátámasztott népességnövekedés. Hasonló irányú a mozgás Észak-Franciaországban, Angliában és Közép-Európában, ahol a 10—14. században megháromszorozódott a lakosság, itt lassan futott fel a görbe. Azután a 13—14. században felgyorsult a népszaporulat (ekkoriban négy nemzedék alatt a népesség már csaknem megkétszereződött), majd a krízis a középkor végére oly mértékben visszavetette a népesedést, hogy a 13. század eleji állapotokat úgyszólván sehol sem haladták meg. Összesen 22,2 millió 39,5 millió 27 millió 42 millió A történtek hatása nyilvánvaló, ha a laksűrűségre vetünk egy pillantást. A Mosel-menti táj vagy a Szajna völgye a Karoling-korban még egészen alacsony laksűrűségű volt: 5 fő/km

2

, ugyanitt 1300 táján már 30 fő/km

2 körül alakult a mutató. Az angol királyi javak összeírása (1086-ban) 11,4 fő/km

2 értékű, s 1377-ben ugyanitt 20 fő/km

2 az érték. (Más adatok szerint a 11—14. század körüli megháromszorozódott a népesség.) 1514 táján Hollandiában 37 fő/km

2 aránnyal talán a legsűrűbben lakott terület Európában (ami ebben a korban csaknem elenyésző az öntözéses gazdaság kínai, japán stb. 600—1500 fő/km

2 értékeivel összehasonlítva). Flandria, Brabant és Lombardia hasonló képet mutatott. Luxemburg ezzel szemben 1514-ben 12 fő/km

2

, Svájc (1479. évi adatok alapján becsülve) 15 fő/km

2

, és ugyanilyen laksűrűségű Tirol is — 1604-ben. Egészében véve elmondható, hogy mindazokon a tájakon, ahol a szántógazdaság átalakulása végbement, a középkori laksűrűség 10—100 fő/km

2 érték között ingadozott. Ehhez társult a koplalás olyan évben, ha rossz volt a termés, a gazdálkodás ciklikus krízise (ami elsősorban az árak alakulásában volt mérhető), majd a járványok és a szociális feszültségek, amelyek a 14—15. században már nem egyszerűen stagnálni kényszerítették a gazdaságot, ill. a népszaporulatot, hiszen számottevően visszavetették mindkettőt.

7 Végeredményben a szántógazdaság, csakúgy, mint művelt területe, a kultúrtáj pulzált. Ebben az ingadozásban a motiváló tényezők között ösztönző hatású a klíma, a hatékonyabb munka és a jobban szervezett gazdálkodás. Valamennyi tényező lokális érvényű volt és kifejezetten a mezőgazdasággal függött össze. Miután a középkor gazdasági életének felemelkedése az Alpoktól északra a föld népének teljesítménye, minden változás helyi kezdeményezésektől függött és ez utóbbiakat, valamennyit — úgyszólván falvanként, lépésről lépésre — meg kellett ismételni. A gazdaság fókusza ekkor tolódott át a Földközi-tenger medencéjéből, ebből a természetes infrastruktúrájú nagytájról északra. Mert délen a 4—5. században összeomlott a városi gazdaság, nem működött a tengeri szállítás és erodálódott a termőföld. Ez az állapot a 11. századig tartott. Ezzel szemhen északnyugaton az egykori ősvadon úgyszólván kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezett — legalábbis az agrárélet folytatásához. Már volt vala7 BELOCH, 1900. 405—07.; CIPOLLA, 1965. 570—87.; CLARK, 1963. 23—35.; DEPREZ, 1979. 236—83.; DONÁT—

ULLRICH, 1971. 234. skk.; GLASS—EVERSLEY, 1965. passim.; HATCHER, 1977. 32. skk.; HIGOUNET, 1953. 1—24.; HOLLINGSWORTH, 1969. passim.; IMHOF, 1977. 24—113.; PANTA, 1979. 196—233.; PFISTER, 1985. 24. skk.; RÜSSEL, 1958. 39—112.; RÜSSEL, 1969. 15—59. 79