Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Hoffmann Tamás: Erdő és kultúrtáj – Európai vázlat
és szabályozták használatuk módját, örökítésük rendjét, adózásukat, az élet csaknem minden mozzanatát. Még egy rövid időre a szántóföldeket is közösen birtokolták sok helyütt és használatukat meghatározott rend szerint egymás között cserélték a parasztok a 12—14. században. Ez az egész folyamat kifejezetten közép- és nyugat-európai eseménysorozat. 3 Teljesen ismeretlen délen, északon és keleten, ahol egyrészt az antik hagyományok szabályozták továbbra is, másrészt a múlt barbár öröksége élt tovább. Ebből természetesen előnyök is szármázták. A 10—12. századot követően — a népesedési nyomás hatására — keleti és északi irányba penetrálódott a gazdálkodás, maga mögött hagyta a lombos erdők és a fenyvesek határövezetét. Az irtásgazdaság roppant — többnyire csak gyengén ellenőrzött — tartományait alakították ekkor ki az őserdőkben, a halász- és prémkereskedő törzsek vadászterületein. A módszerek természetesen mit sem változtak a korábbi évezredekhez képest, de a fenyőrégióban új szerszámokat, mindenekelőtt ekéket fundáltak ki, a találékonyság és az alkalmazkodás révén új fejezettel gyarapodott kontinensünk parasztjainak krónikája. 4 Egyáltalában nem lehetetlen, hogy az agrárgazdaság még a lombhullató erdőkben, ahol — úgy tűnik — minden más európai tájnál dinamikusabb gazdálkodás alakult ki ez idő tájt, tehát a középkorban sem tudott megszabadulni eredendően konzervatív jegyeitől. A gazdálkodás tudniillik csak akkor növekedett, ha kiirtották a fákat, lecsapolták a mocsarakat és megteremtették a kultúrtáj új foltját. Ráadásul ezt a műveletet minden egyes falúban meg kellett ismételniük. Újra meg újra azon íratlan szabályoknak ereje érvényesült az eseményekben, amelyek a természethez való alkalmazkodást és a technikai találékonyságot valamennyi fiagyományos kultúra — egymást kiegészítő — két oldalává tette. Persze az is szerepet játszott a történtekben, hogy a gazdálkodás súlypontja sokkal inkább nyugodott az állatok tartásán (és a múltból öröklött hagyományok szerint megejtett vadfogáson, halászaton meg az ehető növények gyűjtögetésén), mint a kultúrnövények termesztésén. Ez a középkor végén még bizonyosan így lehetett, ám ekkor fordulat következett be. Növekedett ugyanis a gabonatermesztés jelentősége. Az eddig tapasztaltakkal ellentétben mostantól kezdve nem csupán a szántóterület terjeszkedett, emelkedtek a hozamok is. Ennek a jobb, hatékonyabb művelésmód és a bővebben termő fajták elterjedése lehetett az oka. Táplálkozási szokásainkban megnőtt a cereália fogyasztás. Kásák, lepények, sőt kenyerek változatos sorát egészítette ki a lombhullató erdők egész övezetében ez idő tájt soha nem ismert nagyságú sörfogyasztás. A középkorban — elsősorban városokban ittak sört, főleg azért, mert az ivóvíz csak ritkán felelt meg az elemi higiéniás követelmé3 Agricoltura, 1966.; BERTSCH, 1953 4 .; DARBY, 1950. 21—43.; DARBY, 1956. 186— 210.; DARBY, 1969. 14 164—229.; DEVEZE, 1961/1— II.; ELLENBERG, 1982 3 .; École National, 1982/1— П.; FIRBAS, 1949/1.; 1952/11.; GOODWIN, 1956.; GRINGMUTH— DALMER, 1972. 148—212.; HASEL, 1985.; HIGOUNET, 1966. 343—98.; HORNSTEIN, 1958.; JÄGER, 1968/1. 597—613.; JÄGER—KRENZLIN—UHLIG, 1968. passim.; JÄGER, 1977. 94—122.; JÄGER, 1984. 869—77.; JÄGER, 1987.; LANGE, 1971.; Le ROY LADURIE-BARRY, 1962. 434—47.; MAGER, 1960/1— П.; MEYER, 1976 2 /III. 117—20.; MONNIOT, 1933. 313—18.; RACKHAM, 1980. 14—97.; RUBNER, 1964. 114—27.; RUBNER, 1965.; SCHEFFER, 1976 2 /III. 108—17.; SCHLÜTER, 1921.; SCHLÜTER, 1952—58/1— III.; SCHMITHÜSEN, 1968 3 .; SCHRÖDER, 1976. 143—51.; SLICHER van BATH, 1967.; STEENSBERG, 1980. 55—76.; TITS-DIENAIDE, 1984. 590—610.; TROELS-SMITH, 1961. 121—22.; WAILES, 1970. 279—306.; WAILES, 1972. 154—79. 4 ERIXON, 1956. 43—215.; FRENCH, 1983/1. 23—44.; LINNARD, 1970.192—97.; SMITH, 1959.; STEENSBERG, 1955.; TRETJAKOV, 1932.; WALTER, 1943 2 . 76
