Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Hoffmann Tamás: Erdő és kultúrtáj – Európai vázlat

HOFFMANN TAMÁS ERDŐ ÉS KULTÜRTÁJ — EURÓPAI VÁZLAT Savas esők, eleddig ismeretlen gombák, ibolyántúli sugarak és még sok minden, amiről mit sem tudtunk egy-két emberöltővel ezelőtt, századunk vége táján frontális támadást indított legszebb tájaink, erdeink ellen. Szakemberek, újságírók, politikusok verik félre a harangokat. Mindenki tisztában van a vészhelyzettel. És persze senki sem tudja: mi a teendő? A világégés fényében azonban beláthatóvá válik az út, ahonnan jöttünk. Hovatovább pontos ismereteink vannak arra nézve, hogyan, s miért pusztították őseink erdeinket. A balta és az erdőtűz egyszerű eszközök. Ezek a találmányok nem mérhetők össze azzal az arzenállal, amit manapság — tudományos felfedezések birtokában — a környezetszennyezés eszköztáraként szokás megnevezni. Az ősi módszerek mégis hatékonyak. Európában csaknem a felét eltüntették az elmúlt tízezer év alatt a kontinensünket borító vadonnak. Mindamellett az eredmény nemcsak a felperzselt tisztás lett, nemcsak üszkös facsonkok meredtek az égnek; a hamut be is szántottak, azután vetettek, arattak, végeredményben megteremtették a legnagyobb hatékonyságú agrárcivilizációt földünkön.

1 Ennek köszönhetjük fajunik felemelkedését, tulaj doniképpen azt, hogy a földet művelő ember visszafordíthatatlanul megváltoztatta bolygónk felszínét, azt, hogy csaknem mindenütt (Európában pedig maradéktalanul) új arcot kölcsönzött a természetnek: megteremtette a kultúrtájat. Minthogy kontinensünkön megközelítőleg tízezer éves az agrikultúra, tízezer éve fogy az erdő. De nem mindenütt egyformán és nem mindig azonos ütemben. Európa térképén vannak foltok, ahol soha sem volt erdő, s vannak övezetek, ahol az erdő csaknem eltűnt, de van olyan táj, ahol ma több, nagyobb kiterjedésű a vadon, mint fél évezreddel ezelőtt. A történteket mindenekelőtt klimatikai tényezők magyarázzák. A tundrán — a Szovjetunióban és Skandinávia északi részén arktikus (vagy szubarktikus) a klíma, a vegetáció pedig gyér. Ennek az övezetnek a déli részén a lombhullató fák közül csak a nyír él meg és a fenyő — a tűlevelűek közül. Bár elegendő táplálékhoz jutnak, a tartós fagyok miatt csak késleltetve fejlődnek. Ugyancsak a hideg határozza meg Norvégia, az Alpok, a Pireneusok hegyláncolatainak vegetációját. Itt-ott a Kárpátokban vagy a Bálkán magashegységeiben is vannak tundraszerű foltok. A tundrán csaknem mindenütt évente 280 napon át hótakaró fed be mindent, a július a legmelegebb (+10°). Sehol sem lehet kultúrnövényeket szabad ég alatt termeszteni. I ADAMS, 1976. passim.; BARTLETT, 1956. 692—720.; BELÉNYESSY, 1958. 9—21.; BRUNHES—DEFFONTAINES, 1926. 337—62.; BRINGÉUS, 1963. passim.; CARNEIRO, 1960. 229—64.; CLARK, 1945. 51—71.; CLARK, 1947. 45—71.; CONCLIN, 1969. 221—33.; FRENCH, 1983/1. 23—44.; FRÜHWALD, 1966. 162—80.; JAHNKUHN, 1975. 15—129.; LEWICKA, 1972. 119—42.; LINNARD, 1970. 192—97.; PODOLAK, 1972. 143—77.; SIGAUT, 1975. passim.; STEENSBERG, 1955. 68—120.; TAKÁCS, 1980. passim.; TRETJAKOV, 1932. passim.; WATTERS, 1960. 59—99.; WRIGHT, 1975. 457—98. 73