Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

†Sztrinkó István: Paraszti tájalakító tevékenység a Duna–Tisza közén (vázlat)

megvédésére. Különösen a böjti szelek ellen kellett védekezni, mert gyakran előfordult, hogy a bevetett földet mindenestől három határral is odébb sodorta a szél. Mint mondták, „a böjti szelek olyanok, hogy borozdafenékig elviszik a földet".

20 Általános gyakorlatként vetés után szalmával, ritkábban kukoricaszárral, venyigével, gallyakkal borították a földet. A szalmát gyakran birkákkal, disznókkal vagy marhával járatták meg, mert az állatok hegyes patáikkal a földbe taposták a földre szórt anyagot. Ez az eljárás nem csak a szélfúvástól védett, de egyben a trágyát is pótolta.

21 Másik sajátos módja volt a homok megkötésének a tarack felhasználása. GALGÖCZY szerint az 1840-es években a Duna—Tisza közén úgy kötötték meg a homokot, „hogy a felszántott homokbuckákra a tarack gyökereit beáztatva szétszórták, és a homokba behengerezték. A tarackgyökér a homokot megfogta, rajta kihajtott, s a futóhomok legelőnek alakult át".

22 Szánkon és Móricgáton is ismertek ehhez hasonló eljárást. A tarackot feldarabolták és belekapálták a homokba, amit ha még szalmáztak is, jó termőföld válhatott belőle, elsősorban kukoricának.

23 A századforduló idejétől ismeretes a szalma földbe történő bedolgozására kialakult külön eszköz, a szalmahengerlő, amit fogashengemék vagy birkanyomos hengernek is szoktak nevezni. Ez a közismert tömörítő henger homoki viszonyokhoz alakított változata. A hengerbe 10—15 cm-re egymástól fa fogakat erősítettek, miután úgy nézett ki, mint egy körben tüskés faderék. A leszámlázott földet evvel járatták meg, eközben a fafogak mintegy belevarrták a szalmát a homokba.

24 Elgondolkodtató a szalmahengerlő birkanyomos henger elnevezése. Valószínű, hogy a szalmázott föld birkákkal való járatása nyomán, analógiás névátvitellel kapta az eszköz a nevét. A fogashenger munkája után ugyanis úgy nézett ki a föld, mintha birkákkal járatták volna meg (3—4. kép). Ma még pontosan nem ismert körülmények között, az 1930 körüli években Kiskunmajsa környékén a fogashengernek egy újabb, kimódoltabb változata kezdett elterjedni. Ez a gyűrűshengérnék nevezett szerszám egy tengelyen forgó vashengerre erősített fémgyűrűkből állt. Nem egymagában használták, hanem mint a fogast, hármasával kapcsolták össze őket. A hengerek fémgyűrűi a fahengernél is biztonságosabban belevágták a szalmát a földbe, a hengerek többszörözése pedig növelte a munka hatékonyságát (5. kép). A homoki gazdálkodás harmadik területe, ahol ugyancsak sajátos eszközök alakultak ki, a teherhordás. A tanya körüli szőlők, veteményesek művelésében segített a homokszánkó vagy csuszka. „Ez két, földre fektetett, fölfelé kunkorodó, hengeres alakú akácfatörzs, amelyet deszkával hidalnak át. A szánkótalpak egymástól való távolsága 50—60 cm és 4 hl-es kancahordó is jól elfér rajta. Manapság vizet szállítanak vele a szőlőskertbe, ha ott közvetlenül nincs kút."

25 A ráállított hordóban permetlevet vagy locsolóvizet szállítottak, de a termény betakarításában is segítséget nyújtott (6—7. kép). Ugyancsak a sajátos teherszállító eszközök sorába tartozik a már említett kétkerekű bákity. Meg kell még említeni a trag/acsot, ezt а talicskaszerű, rácsos 20 NAGY Dezső 1956. 96. 21 NAGY Dezső 1956. 97. és JANÓ Ákos 1982. 67. BÁLINT Sándor 1976. 516. szerint kocsival is járatták a szalmázott földet. 22 Idézi BALOGH István 1972. I. 364. 23 JANÓ Ákos 1982. 65. 24 Első leírója TÖRÖK Gyula 1937. 76—77. 25 BÁLINT Sándor 1976. 518. 69