Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

†Sztrinkó István: Paraszti tájalakító tevékenység a Duna–Tisza közén (vázlat)

sok szúnyogot még nagy réztálcával sem lehetett volna elhajtani éjjel, nappal pedig a meleg és a legyek miatt nem hajthattuk álomra fejünket."

2 A Kiskunságról pedig így ír BÉL Mátyás a 18. század elején: „A mezei pusztaságok és a szélesen elterülő táj egyaránt sík. Erdeje semmi sincs, hanem fű és alom szolgál tüzelésre. Itt-ott jelentéktelen bozótokat találunk, de kisebbeket annál, hogy tüzelésre és építkezésre alkalmas legyen. Vizeket nem látni erre... A talaj nagyobbrészt homokos és terméketlen... Bőven állnak rendelkezésre az állatok legeltetésére alkalmas kietlen pusztaságok."

3 Még a múlt század végi utazó is ekként írt erről a vidékről: „így emlékszem egy utamra Kun-Félegyházától Izsákig : ezen 36 km hosszú út kocsin 5 órába került 1867. okt. 15-én, és ez 5 órából útközben 180 olyan perez telt el egyhuzamban, hogy a ház nagyságú buezkák úttalan útvesztőjében a kocsink elé fogott 2 lovon kívül semmi néven nevezendő állati lényt sem útitársam, sem én, sem kocsisunk nem látott, még csak legyet sem.. ."

4 A táj korábbi képét még ma is hűen idézi fel a bugaci ősborókás, az ágasegyházi homokbuckák, vagy az izsáki Bikatorok. Az új népesség elemi létérdeke volt a település határának megismerése és termőre fordítása, ami a 18. században valódi táj formálásnak számított. Ez a munka vidékenként más-más módot követelt meg, hiszen eltérő volt a környezeti kihívás is. Viszonylag könnyebb volt visszahódítani a természettől azokat a területeket, amelyek alkalmasak voltak szántóföldi művelésre. Még a 18. századi agrotechnika szintjén és felszereltségével is, bár hatalmas munkaráfordítással, meglehetősen gyorsan eljuthattak az önellátás szintjére. Ezek a gazdaságok a földművelés és az állattartás kettősségére rendezkedtek be, ahol eleinte a jószág szolgáltatta a piacképes árut. A gazdasági, demográfiai, közlekedési és más tényezők hatására ez az arány később módosulhatott a földművelés javára, vagy legalábbis egyensúlyba került a két ágazat. A központi segítséggel végrehajtott folyószabályozások után pedig monokultúrás, belterjes növénytermesztésen alapuló — paprika, fokhagyma stb. — termelési kistájak alakultak ki, mintegy csúcsát jelentve a kultúrtáj megteremtésének.

5 Egészen másfajta kihívást jelentett a Duna—Tisza közén a 18. századtól mind nagyobb arányokat öltő elhomokosodás veszélye. A homok nagymérvű terjedésében számos tényező játszott szerepet, így a háborús viszonyok következtében végbement pusztásodás, a kultúrtáj és az erdők romlása, a pusztákon folytatott nagyarányú állattartás, majd pedig az, hogy a gyarapodó lakosság kellő ismeretek hiányában az alig megkötött homokterületeket is művelés, eke alá fogta. Mindezek következménye pl., hogy 1789-ben Kistelek azon kéréssel fordult Szegedhez, hogy „mentse meg a községet a homokelárasztástól. Ugyanis az észak felőli Pesti uccának házait a szél már az ablakokig elárasztotta homokkal."

6 Kecskemét határában 1792 és 1799 között 20 000 holdról 60 000 holdra nőtt a silány homok területe. Az olyan átmeneti intézkedések, mint amilyen 1794ben is született, mely szerint „néhány bugaci gazda arra vetemedett, hogy a homokok között lévő bokrokat elhordaták akioknak, ezzel alkalmat szolgáltat2 HAJDÓK Imre—KŐHEGYI Mihály 1976. 88. 3 ILLYÉS Bálint—

SZÔTS Rudolf 1975. 31, 4 HANUSZ István 1895. 213—214. 5 Erre többek között: BÁLINT Sándor 1962; BOROSS Marietta 1963.; SÓLYMOS Ede 1976. 6 MAGYAR Pál 1961. II. 18. 66