Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Paládi Kovács Attila: Szlovák falvak szénagazdálkodása Pest megyében és az Északi-Középhegységben

ban csökkent. A Zempléni-hegység, a Bükk és a Mátra szlovák falvaiban nyomát sem találni a széna távoli kaszálón, rakodókertben történő tárolásának. Nógrádban voltak mezei rakodók, pajták egyes szlovák és magyar falvak határában, de ezek térbeli és időbeli elterjedtségéről csak hézagos ismereteink vannak.

45 Nagytarcsán a gazdák többsége falusi telkén, az udvar végében lévő szérűskertben (holovnica) tárolta a szénát, szalmát. Volt azonban a falu szélén egy közös holovnica is, ahol a szűk udvarral, portájukon kevés hellyel bíró gazdák rakodtak. Pilisszentlászlón mindenki a faluban, az udvara végében kijelölt szürün (humna) tárolta a szénát, szalmát. Ezzel szemben Pilisszentléleken ma is a falun kívül, a luki-n és a humnonak, azaz közös szérűnek kijelölt dombtetőn tárolják a szénát és a szalmát. Az emlékezet óta mindig is ott tárolták. A «kévés gabonát szintén erre a humno-ra hordta mindenki. Nemcsak a gépi cséplés elterjedése óta, hanem már akkor is, amikor kézi cséppel csépelték a szemet. A luki-t a völgy közepén kettészeli a patak, s a patak mellett van a dűlőút. A keskeny rétbirtokok rövidebb végükkel az útig érnek. Minden birtokos az út mellé hordja ki a szénát, s ott nagyobb kopákba rakja (5. kép). Oda szokták hordani a határ távolabbi részein gyűjtött szénájukat is, mert télen a faluhoz közeli rakodóhelyeken a szarvasok, őzek kevesebb kárt tesznek benne. A vizsgált szlovák falvak népe a széna nagyobb részét a szabad ég alatt tárolja. A Zempléni-hegység szlovákjai (Háromhuta, Vágáshuta, Kishuta, Nagyhuta) egy földbe állított árbócrúd köré rakják a kor alaprajzú /copa-t. Ez az árbócos boglyaforma a környékbeli magyar falvakban (pl. Kovácsvágás, Nyíri) csak ritkán fordul elő. А кора magassága 6—7 m, alapjának átmérője kb. 3 m. Alapját gondosan előkészítik, köveken nyugvó padlózatot építenek fenyőrudakból (4. kép), hogy az esővíztől védjék és levegőzését biztosítsák. Ezt az alapzatot Középhután koposka-пак nevezik.

46 Egy-egy kopába legfeljebb 3 szekér széna kerül. Több széna esetén több kopát raknak egymás mellé. „Inkább több кора, mint egy stoh" az alapelvük. . Bükkszentkereszten 20—30 q széna került egy kopába. Mátraszentlászlón a 30—40 q szénából rakott кора vagy stoh (vagy kazdlkd) már nagynak számított. Sem a mátrai, sem a bükki szlovákok nem rakták a kopát árbócrúd köré. A rakomány csaknem kizárólagos formája a cukorsüveg alakú, rúd nélkül rakott кора. Nagytarcsán a gazdáknak több takarmányuk volt. Előfordult, hogy az egyik takarmányfélét kerek kopába, a másikat pedig hosszúkás síoh-ba rakták. A boglya alakja is más volt, mint a hegyi szlovákoknál. Ugyanis alapja szűk átmérőjű, majd 1—2 méter magasságban „kihasasodik", átmérője kétszeresére nő, aztán a csúcsa felé fokozatosan elszűkül. Formája tojáshoz hasonlítható. Az ilyen boglyába Nagytarcsán akár 10—12 kocsi szénát is beraktak. Pilisszentlászlón emberemlékezet óta nem volt rúd köré rakott кора. Pedig a kisebb gazdák a szabad ég alatt kizárólag kopában tárolták 2—3 szekérnyi takarmányukat. Egy-két nagyobb gazdának volt 8—10 kocsi takarmánya, amit kazalba raktak. Pilisszentléleken ma is karó köré rakják a kopát. Ennek hossza kb. 6 méter és többnyire gyertyánfából (rab), tölgyfából (dub), kőrisfából (jasen) készül. A szentléleki gazdák azt tartják, hogy karó nélkül а кора eldőlne. 45 Pl. a pajták Szügy határában (KORPÁS E. 1935, 118), rakodók a magyar Örhalom határában (FÉL E. 1938, 73). 46 A Felső-Garam völgyében a boglya-alak neve kopisko, a középen álló rudak neve ostrbi. PODOLÁK, J. 1969, 28. 627