Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Paládi Kovács Attila: Szlovák falvak szénagazdálkodása Pest megyében és az Északi-Középhegységben

A bükki szlovákok maguk nem csináltak favillát. Cserépfalván, Bükkzsércen sok villakészítő magyar specialista élt, akik több megyényi területet láttak el ezzel a szerszámmal. Hasított, kétágú és háromágú favillákat lehetett tőlük venni, amelyeket a fent ismertetett módon készítettek. A legjobb villákat juharfából csinálták. A Mátrában, továbbá Pest, Nógrád és Komárom megyében a szlovákok — akárcsak a szomszédos magyar parasztok — mind háromágú favillákat használtak. Ez azonban nem hasítással, hanem toldással készült. Csak középső ága volt a nyél (porisko) folytatása, két szélső ágát (roha) pedig hozzátoldották csapolással. Nagytarcsán a juhárfából, Pilisszentléleken a kőrisfából (jasen), Piuisszentlászlón a fiatal tölgyből készült favillát tartották jónak. Saját maguk nem foglalkoztak az előállításával. A közeli magyar városok, nagyközségek vásárain könnyen beszerezhették ezt a szerszámot. Komárom, Nógrád, Hont és Pest megye parasztságát főleg a Börzsöny hegység magyar falvai látták el favillával (Diósjenő, Kemence, Szokolya, Bernece stb.). Ott a paraszti specialisták óriási mennyiségű villát állítottak elő. Meg kell jegyezni, hogy a hegyvidéki szlovákság által használt két villatípus elterjedtsége pontosan illeszkedik a villaformák magyarországi térképébe és jól kiegészíti azt.

28 A szénagyűjtés fontos mozzanata a gereblyézés. Ezt a munkát a kopát vagy a szekeret rakó, a munka nehezét végző férfiak rendszerint a nőkre bízzák. A hegyvidéki szlovákok Magyarországon mindenütt csak kisgereblyét használnak szénamunkához. Ennek méretezése, formája, terminológiája meglehetősen egyöntetű. A szerszám neve mindenütt hrable, nyelének neve általában, rucka, Nagytarcsán porisko, Háromhután hrablisko. Utóbbi helyen a gereblye feje (valek) általában nehezen hasadó szilva, fűz, bükk, kőrisfából készül, amelybe 14— 15 db 8 cm hosszú, keményfából készített fogat erősítenek (zub). A gereblye nyele 180—210 cm hosszú. Főleg szilva, kőris, vagy akácfából készül. Egyik végén kb. 30—40 cm hosszan kettéhasítják és V-alakban illesztik a gereblyefej oldalába fúrt lyukakba.

29 Bükkszentkereszten szintén a hasított, villás nyélbetoldást alkalmazták a helyi fafaragó specialisták. A gereblyefej fűz-, vagy juharfából készült, hossza 60 cm; a nyél kőris- vagy mogyorófából a legjobb, hossza átlagosan 200 cm; a fogak hossza 10 cm és mindig somfából készítik őket. A gereblye fogainak száma hagyományosan 12. A Mátrában a mátraalmási szlovák faragóktól szokták venni a 14 fogú szénagereblyéket. Mivel nagyon vékony szálú a fű, sűrűn fogazott gereblyét használnak. A Pilisben 12 foga van a szénagereblyének, a fogak tölgyfából készülnek. A gereblye feje (váles) hárs- vagy jávorfa, hossza kb. 60 cm, a nyele mogyorófából, kőrisből a legjobb. A nyél kétágú, de nem hasított, hanem természetes ágas.

30 Nagytarcsán kétfajta gereblye volt: „maié ЬгаЫ'е" és „veFké hrabl'e". Az előbbit csak szénához használták, az utóbbit főleg aratáshoz, de ahol lehetett, a szénatarló összegereblyézéséhez is igénybe vették. A gereblyék minden részét akácfából állították elő. A nagygereblye feje (valcok) kb. 200 cm hosszú, tehát háromszor nagyobb az átlagos kisgereblyénél. Mindkét típushoz Y-alakú, villásan ágazó nyelet kerestek. Kisgereblyén előfordult a nyél kávás megerősítése is. A káva neve: prut. Nagytarcsán az 1930-as években két nagygazda lovas gereblyét vásárolt (konskie hrabl'e), de nemigen tudták kihasználni. 28 Vö. BALASSA Iván 1949, 118, II. térkép. 29 IKVAI Nándor 1962, 43—45. 623