Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Paládi Kovács Attila: Szlovák falvak szénagazdálkodása Pest megyében és az Északi-Középhegységben

az alföldinél. Például Kishután (Abaúj m.) mindössze 75 cm hosszú kaszákat használtak, mert azokkal „minden kis mélyedésben le tudták a füvet vágni."

19 Háromhután (Zemplén m.) és a vidék magyar falvaiban szintén 75 cm hosszú kaszákat használtak.

20 Bükkszentkereszten és Mátraszentlászlón 80—85 cm hoszszú kaszák voltak, Pilisszentlászlón 85-ös kasza volt a megszokott. Nagytarcsán és Pilisszentléleken a 8-as (= 8 dm) és a 9-es kasza használatos. A nyél (kosisko) formája egységes. Csak Nagytarcsán volt használatban a kétmankós nyél, másutt mindenütt egy fogantyú volt a kaszanyélen. A nyél hossza Háromhután, Bükkszentkereszten 180 cm, a Pilisben és Nagytarcsán rövidebb, legfeljebb 160 cm. Utóbbi helyeken a helyi bognárok készítik a kaszanyelet; Pilisszentléleken juharfából, Pilisszentlászlón szilfából, Nagytarcsán tölgyfából, akácból. A mátrai, bükki és zempléni szlovákok többsége maga készíti a kosisko-t. Bükkszentkereszten juharfából készül a kaszanyél, somfából van a fogója (кос). Csapófát aratáskor szerelnek a nyélre, fűkaszáláskor nem szokás. A kaszát a nyélre fülénél fogva erősítik fel egy vaskarika és faék segítségével. A kaszának és részeinek (1. kép) igen változatos a terminológiája. Ezt tanúsítja a következő táblázat: Három Bükkszt.- Nagy- P.szt.- P.szt.huta kereszt tárcsa lászló lélek 1. Kaszapenge kosa kosa kosa kosa kosa 2. orom, gerinc prut prut prut 3. füle, nyaka petra rucni koniec ucho krk krk 4. makkja pupek krk krk 5. kaszakarika perscen prst'en okovicka zákóka garicka 6. kaszaék klínek klat'ik zákosnik cvik cvik 7. kaszanyél kosisko kosisko kosisko kosisko kosisko 8. kaszamankó кос ruck a hucek hucek 9. kaszacsapó capó kvacka klucky hácky Munka közben a kaszát rendszeresen megfenik (nabrúsif kosu). Kizárólag boltból vásárolt fenőkövet használnak, főként gyárban készült műkövet. Kaszálás közben egy vízzel töltött tokban tartják, a tokot pedig a derekukra kötik. Ujabban fémlemezből, gyárilag előállított tokokat használnak, de pár évtizede még hagyományosabb eszközeik voltak. A fából készült oselník használatos volt Háromhután

21 — és valószínűleg a Zempléni-hegység többi szlovák településén is — de a Bükkben, a Mátrában és a Pilisben már csak a marhaszarvból készült tokokra emlékeznek. Ezeket a szerszámokat a gazdálkodó emberek maguk készítették, tisztogatták, de díszíteni nem szoktak. A kasza eltompult élét naponta legalább egyszer kalapálással hozták rendbe (naklepáf kosu vagy nabit' kosu). A vizsgált szlovák falvakban egyöntetű gyakorlat volt, hogy kalapálás előtt a kaszát szétszerelték, a pengét levették a nyélről.

22 Az acélból készült üllő, amire a penge élét helyezték, legtöbb helyen 19 BALASSA Iván 1964, 137. 20 IKVAI Nándor 1962, 44. 21 IKVAI Nándor 1962, 38. 22 Árvában, Liptóban nem szokták levenni. HYCKO, J. 1973, 27. 618