Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

és a szilfát. A kaszakocs készülhet kőrisfából, somfából szilfából és jávorfából. A favilla anyaga bükkfa, illetve juhar- és jávorfa. A gereblye különböző részei más-más fából készülnek, a nyele mogyorófa, kőrisfa, erdei fűzfa, barkócafa, juharfa, a kávája: kökényfa, vörösgyűrűfa, a feje vagy foka: juharfa, (ez nem reped), nyírfa, hársfa, erdei fűz, kőris, bükk, gyertyán, foka: akácfa, esetleg somfa. Szórólapátnak legalkalmasabb a juhar-jávor és a bükkfa, de a Sajó melletti falvakban készül fűzfából és topolyafából is. A sütőlapátot fűzfából, a szénvonót valamilyen keményfából faragják. A járom részei közül járomfejnek legalkalmasabb a juharfa, aldeszkának és béldeszkának az erős akác. Szekér alkatrészek pótlásakor a nyújtót gyertyánfából, akácfából, tölgy- vagy szilfából, a lőcsöt tölgyfából, cserfából és szilfából, a kocsi oldalát tölgyfából csinálják. A szekérrúd, saroglya, ágas és fergettyű akácfából készül. Keréktalpnak, kerékagynak legjobb a cserfa, küllőnek pedig az akácfa és tölgyfa. Az etető- és itatóvályút fűzfából faragják, a zsindely bükkfából készül. Fakanálnak legalkalmasabb a juharjávor. A guzsaly talpát juharfából, a fejét bodzafából csinálják. A szövőszék tölgy- és bükkfából készül. A kosarak kávája a könnyen 'hajló, de erős kökényfa, a bordazata fűzfa. A hátikosárhoz az anyagot tölgyfából és nyárfából hasítják. A seprűt nyírfából, esetleg vörösgyűrű- és fagyalfából kötik, a nyele akácfa.

75 A faragók rendszerint a jobb minőségű fát adó uradalmi erdőből vásárolták a nyersanyagot. Sajátos kettősség, hogy miközben a cserépfalusiak eladni is vittek fát a faluból, többen Répáshutáról szerezték be a jobb minőségű faanyagot.

76 Nagyon gazdaságosan bántak vele, kevés hulladék lehetett. A szerszámnyeleket, gereblyéket száraz fából csinálják, mert a nyers fa használat közben elgörbülnie. Ezért a kivágott fát két-három évig szárítják a padláson. Előtte azonban lehajalják, mert a héja alá beeszi magát a szú, illetve megrökönyödik a fa, megbozzásodik (Sajóvelezd).

77 A szerszámnyél készítéséhez és a kisebb javító munkákhoz nélkülözhetetlen a faragószék (Bükkszék, Ludány, Hegyköz), vonószék (Felsőtárkány, Barkóság, Gyöngyös vidéke), oberucni stolek (Répáshuta), gyaluszék (struhaci stolek — zempléni Háromhuta), húzószék (Sajóvelezd, Ragály) és a hozzá tartozó kétnyelu kés (Felsőtárkány, Répáshuta, Barkóság, Ludány, Hegyköz, Zemplénihegység) osnik (zempléni Háromhuta), oberucni noz (Répáshuta), vonókés (Gyöngyös környéke), húzókés (Ragály), kétkézvoné (Rimóc).

78 Ezért az Északi-középhegység falvaiban szinte minden portán állt a szín alatt egy faragószék, amelyen a legszükségesebb munkákat minden gazda elvégezhette. A rendszeresen faragók már többféle egyenes és görbe kétnyelu kést használtak. Balta, fejsze, faragó és szekerce különféle méretben is volt, de nem nélkülözhették a kapocskának nevezett ívelt kapaformájú szerszámot sem. A helyi kovácsok által készített szerszámok között Gyöngyös környékén különösen szépen díszített évszámos példányokat találunk. A Zempléni hegyvidéken az orsó, guzsaly és más kisebb tárgyak készítéséhez egy ősi famegmunkáló eszközt, a kézihajtású, nyírettyűs esztergát (tokarnya) használták a 20. század közepéig. 75 PETERCSÁK Tivadar 1989/b. 263., 1984/a. 76—79., K. CSILLÉRY Klára 1955. 353. 372. 76 VIGA Gyula 1986. 88. 77 PETERCSÁK Tivadar 1989/b. 263. 78 PETERCSÁK Tivadar 1981. 56., 1984/a. 77., 1989/b. 265—66., PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 64. A faragószék elnevezéséhez 1.: Magyar Néprajzi Lexikon II. köt. 1979. 49—50. K. CSILLÉRY Klára, MOLNÁR Mária 1965. 329—336. 606