Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

Ismert volt a Börzsönyben, Szatmárban és Erdély különböző vidékein.

79 Az eladásra dolgozó specialisták már komolyabb műhellyel rendelkeztek, ahol gyalupad és különféle típusú gyaluk, fúrók és vésők is voltak. A diósjenői faragómesterek tizennégyféle baltát, fejszét, kilencfajta vonókést, hatféle fűrészt, tizenhatféle gyalut, fúrót és vésőt használtak.

80 Nem célunk részletesen bemutatni az egyes használati tárgyak készítésmódját, illetve a népművészeti jellegű fafaragásokat. Ehelyett néhány tanulságot próbálunk megfogalmazni a régió famunkáinak jellegéről. A faeszközök vonatkozásában hármas rétegződést figyelhetünk meg. Minimális faismerettel és faragókészséggel a legtöbb parasztember rendelkezik, de ezt a tudást csak saját gazdaságában, háztartásában hasznosítja. Az általunk „paraszti barkácsolók"nak nevezett réteg alkalmi faragómunkát végez falubeli megrendelésre, illetve a mezőgazdasági munkák szüneteiben, téli időszakban készít olyan mezőgazdasági és háztartási eszközöket, amelyeket sokszor mellékesen, pl. tűzifával együtt szállítanak eladni. Ide sorolhatjuk a szőlőkarót és félkész termékéket (hordódonga, keréktalp) faragó embereket is. Ezt a réteget tekinthetjük a legszélesebbnek, hiszen az alkalmi értékesítés szintjén az erdővidék majd minden településén jelen volt a famunka.

81 A faragó specialisták az év nagyobb részében eladásra termelték a szomszédos és távolabbi tájaktól igényelt termékeket. Eh-? hez a réteghez jóval kevesebben tartoznak. A faragó faluként ismert Kemencén pl. összesen 10—12 család számára volt kereső foglalkozás a faragás.

82 Ugyanakkor nem vonhatunk éles határvonalat a két réteg között, illetve a fafaragás és a mezőgazdasági munka még a specialistáknál sem zárja ki egymást. A bükki Cserépfalu fafaragó hírneve vetekszik a dunántúli Bakony béllel, és munkájuk jelentőségét színvonalát jelzi, hogy 1956-ban hivatalosan kisiparrá nyilvánították a községben végzett faszerszámikészítést. Ennek ellenére az eladásra termelő családok egy részénél tavaszi időben megoszlott a figyelem a tavaszi vetés és a szőlőbeni munka, valamint a faragás között.

83 A fafaragás mint árutermelő ágazat elsősorban azokban a — hegyvidék belsejében települt — falvakban alakult ki és vált meghatározóvá, ahol nagyon kevés a művelésre alkalmas szántóföld, és a fatermékek eladásával lehet pótolni az élelmiszert, takarmányt. Ugyanakkor ez az árutermelő réteg az egykori zsellérek, földnélküli parasztok közül kerül ki legnagyobb arányban. Számukra az anyagi megerősödés, néha földvásárlás lehetőségét is biztosította a faipar.

84 Tanulságos a tájakat összekötő és a fatermékekre épülő árucsere néhány vonatkozása is. A faeszközökíkel való piacozás körzete annál nagyobb volt, minél speciálisabb termékeket állítottak elő, minél jobban megdolgozták a fát. Századunk első felében gyakran a Tiszántúlra — 100—150 km távolságra — is eljutottak, és a vásározási körzet a 19. század második felében még szélesebb 79 Elterjedését is 1. UJVÁRY Zoltán 1958—59. 172—141. 80 GÖNYEI Sándor 1940. 228—232., PETERCSÁK Tivadar 1984/a. 76—79. 1984/b. 497— 502., Vö.: VAJKAI Aurél 1959. 274—275., MOLNÁR Mária 1965. 329. 336. A nagyobb mennyiségű és finomabb kidolgozást igénylő munkákhoz a Felső-Garam vidékén is jobban felszerelt műhelyeket hoztak létre a faragó specialisták. Horehronie, 326. 81 Vö.: VIGA Gyula 1990. 53 82 SZABÓ István—SZABÓ László 1977. 89. 83 BALÁZS Géza 1984. 122—123. Szentgálon a télen faragók nyáron felesbe vagy harmadába földet műveltek. VAJKAI Aurél 1959. 273. 84 A bakonyi Szentgálon és a Tolna megyei Faddon is napszámosok, törpebirtokosok közül kerültek ki a faragó specialisták. VAJKAI Aurél 1959. 273., MOLNÁR Mária 1965. 329. 607