Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

ján fekvő községekbe és Ipolyság vásáraira vitték a faszerszámokat, később Vác és Esztergom lett az értékesítés fő színtere. Elsősorban a szűkebb környéken találtak vevőre a hátikasok is.

45 A Mátrában Gyöngyössolymos és a szlovák Szuhahuta (ma Mátraalmás) volt a fafaragásáról híres. Nem véletlenül jellemzik így a falut a környékbeliek: „Sólymoson egy fél kenyérért bárkinek falábat készítenek."

46 Ez a szólásmondás a faragás fontosságán és kenyérkereső jellegén túl arra is utal, hogy az itteni lakosság nagyon szegényen élt. A földművelés, szőlőművelés idénymunkái és az erdei munkák mellett sokan kényszerültek arra, hogy megélhetésüket félkész és késztermékek faragásával és eladásával biztosítsák. A famunka volumenét jelzi, hogy 1844-ben az érseki uradalomtól 84 solymosi lakos kért nyers és száraz bükkfát, hogy a következő gyöngyösi Orbán napi országos vásárra faszerszámokat készíthessen.

47 A 19. század közepén megjelent vármegyei monográfia szerint „Sólymos ... lakosai igen ügyes famunkások és sók lapátot, villát, gereblyét, teknyőt stb. készítenek".

48 A 20. század elején is kiemelik, hogy a „lakosság járom, talicska, talpfa, vályú, gereblye és más egyéb szerszámfa készítésével is foglalkozik".

49 Századunk első felében még 25—30 ember faragott rendszeresen eladásra jármot, vályút, 'keréktalpat, talicskát, szerszámnyeleket, de egyesek fakanalat, csizmahúzó fakutyát, lapátokat, kisszéket, sertés ólkát is csináltak. Még 1938-ban is volt három specialista, akik alkalmi megrendelésre szerszámnyelet készítenek. Korábban rendszeresen szállítottak az alföldi uradalmak megrendelésére keréktalpat, jármot, vályút. Eljártak Hatvanba és a Jászságba egészen Szolnokig. Volt úgy, hogy havonta három szekérrel is szállítottak (egy szekérre 3—400 keréktalp és 20 járom fért.) Ha sok megrendelés volt, a faragók napszámosokat is fogadtak. Fakanalakkal, sütőlapátokkal, szénvonókkal és jármokkal a gyöngyösi és alföldi vásárokra is elmentek.

50 A Mátra belsejében 1777-ben települt szlovák Szuhahuta az ácsolt láda, fa eszközök, fa villák, gereblyék készítéséről volt nevezetes. Az Északi-középhegység területén csak ebben a faluban „gyártottak" ácsolt ládát. A szuhahutaiak véleménye szerint őseik a solymosiaktól tanulták a faragást. K. CSILLÉRY Klára nem zárja ki, hogy a szuhahutaiak a hasznosa faeszközkészítőktől is tanulhattak. A falu lakói az üveghuta megszűnése után, a 19. század közepén kezdtek a famegmunkálással mint kereseti lehetőséggel foglalkozni. Ebben az időben csak néhány ember készített gereblyét, szelelőt, nyírfaseprőt, hasított favillát és fazsindelyt. A fűrész használata az 1880-as években terjedt el, ez meggyorsította a termelést és bővítette a választékot. A 13 fafaragó között már specialisták is voltak, pl.: két szekrénykészítő. K. Csilléry Klára még az 1940-es évek végén is tanulmányozhatta a szuhahutai faipart, hiszen 45 fafaragó készített eladásra termékeket. Feldolgozásaiból elénk tárul a szuhahutaiaknak a fa tulajdonságairól, alkalmazhatóságáról megvolt ismeretanyaga. A piacokhoz való alkalmazkodás, ugyanakkor a hagyományos technológiához való ragaszkodás (a fa hasítása a 19. század végén fűrészelés helyett) egyaránt jellemzi őket. A 19. század második felében közvetítő kereskedők útján értékesítették áruikat, a századfordulótól az asszonyok hordták háton a főként könnyű orsót 30—50 km-es körzetbe eladni, illetve fogadott szekérrel a környékbeli vásárokba. Az 1940-es 45 SZABÓ István—SZABÓ László 1977. 87—88. 48 NAGY Gyula 1964. 128. 47 HML EÉGLt. XII. — 3/e. 469. 48 ALBERT Ferenc 1868. 113. 49 BOROVSZKY Samu é. n. (Heves) 44. 50 PETERCSÁK Tivadar 1984/b. 496—502. 602