Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

PETERCSÁK TIVADAR A FA AZ ÉSZAKI-KÖZÉPHEGYSÉG PARASZTI GAZDASAGAIBAN A fa sokféle felhasználása révén jelen volt a parasztcsaládok mindennapi életében, a gazdasági szükségletek kielégítésében. A 20. század közepéig a falusi lakosság körében a fa volt a legfontosabb energiaforrás, de a hagyományos paraszti gazdaságok eszközkészletében is a fatárgyak domináltak. Az Északi-középhegység vidékén minden gazdaember értett valamelyest a legalapvetőbb mezőgazdasági eszközök elkészítéséhez, reperálásához. Az erre specializálódott faragók létszáma már jóval kevesebb, de a hegyi falvakban nagyobb arányban jellemző. A kitermelt és különféle formában feldolgozót fa jelentős helyet foglalt el az Északi-középhegység és a fában szegény Alföld közötti hagyományos árucserében, s így egyik eszköze volt a táji adottságokból következő gazdálkodási struktúra kiegyenlítődésének, a mezőgazdasági termékek beszerzésének. A továbbiakban elsősorban a jobbágyfelszabadítást követő száz évre koncentrálva elemezzük a fa hasznosításának módozatait a Börzsöny, Mátra, Bükk és a Zempléni-hegység paraszti gazdaságaiban. a) Tűzifa, kereskedelem a fával A különféle közbirtokossági erdők elsődleges haszna az volt, hogy tűzifát biztosított tagjainak. Ez lehetett méterbe vágott ölfa vagy hosszúra hagyott rúdfa, gallyfa. Az élelmes hegyvidéki nép, különösen a fogattal rendelkezők, számtalan praktikával „toldották meg" a hazaszállított fát, és ezt a közvélemény nem tekintette lopásnak. Igyekeztek minél kevesebb ölfát rakni a szekérre, hogy az erdőn összeszedett gallyfát megtetézhessék, kiegészíthessék. Az ölfát és gollyfát ún. karfás székérrel, a vastagabb és hosszabb rönkfát hosszúra nyújtott, oldal nélküli lovas szekérrel szállították. Az erdőn dolgozó favágók a munkadíj fejében vagy amellett kaptak lehetőséget arra, hogy meghatározott mennyiségű gallyfát vihessenek haza. Egerben a 19. század elején a püspöki erdészetnél minden öl fa kivágása után a munkabéren felül három cédulát kapott a favágó, hogy talyigán vagy szánkón ingyen hordhasson száraz tűzifát.

1 A Börzsönyben a favágók 4—5 szekér bimbófát vihettek haza kedvezményes áron.

2 Gyöngyös környékén elterjedt volt a részes pucolás, erdőtisztítás során jutni tűzifához.

3 A közbirtokossági erdőkben mindenkinek szabad volt a száraz gallyak szedése, À falvak szegényebb családjai, a zsellérek, erdőjog nélküliek a száraz galylyak összeszedése és különféle eszközökkel való hazaszállítása révén jutottak tüzelőhöz. A szegény családok asszonyai azonban a kapitalizmus időszakában, a 20. század közepéig is hagyományos módon szerezték be a család tüzelőjét. 1 HML. B. CXXXIV/a. 721. 2 EA. 4470. 128. Erdélyi Zoltán gyűjtése. 3 PETERCSÁK Tivadar 1984. с 494. 595