Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Balanyi Béla: A nagykőrösi szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztés múltja

menyek szorítják háttérbe a befőtt készítést. A gyümölcsaszalás az első világháborúig tartott.

114 Amíg a felvidéki tótság az országos vásárokra tömegesen hozta a fából készült tárgyait eladás céljából, a város lakossága a hasított fából készült tótgarabókat korlátlan mennyiségben, olcsón megvehette. Tótgarabóba szedték a gyümölcsöt. Az asszony a nagyobb garabót abroszba kötötte a hátán, a kisebb garabót pedig élőire, úgy, hogy az abrosz annak a két szabadcsücske a fülébe volt kötve. A férfi a két garabó fülét összekötő szíjnál fogva vette a jobb vagy bal vállára a garabókat. : A nép még akkor hagyományosan öltözködött. A nő fejét kopott kendővel kötötte be, ingvállban kopottas szoknyában, mezítláb járt a szőlőbe. A férfi színement öreg tasla kalapot, hétköznapi gatyát és inget, kopottas, egykor fekete mellényt viselt. Mindkét nem kékfestő kötényt hordott. Papucsot csak a város szélén volt illő felhúzni a lábra. Ezek az emberek zsellérsorsúak voltak. A szőlőbe járt a gazdaasszony, s az iparos is feleségével, gyerekeivel, inasával vagy segédjével. A gazdaember csak a nagyobb munka idején ment a szőlőbe, leginkább 'kocsival és segítséggel, ha nyitni-kapálni, szüretelni és takarni kellett. Gyalog hordták a gyümölcsöt, s talicskán. A nyárfából készült ládás talicska jött divatba, melyet a kecskeméti talicskások készítettek. A vásárokba nagy számban lehetett venni. A századforduló után megjelenik a tragacs, melyet a körösi nép csak talyigána'k mondott. A körösi bognárok készítették a faanyagát és a kovácsok vasalták meg. Ezt az alkalmatosságot gyümölcsszállításra úgy lehetett használni, hogy a kosárfonók alkalmas kosarakat készítettek hozzá hantolatlan fűzfavesszőből. A salátás kosár nagy kerek, a szilvás kosár hosszúkás kosár, melynek a két végén füle volt. Ez a kosár szolgált a vörösszilva, a barack, az alma, a kékszilva szállítására és a kisgyerek bölcsője is ez volt. A nép a szőlőbe nyáron 9—10 órakor ment kifelé, és tolták a talyigát a szilvás kosárral. Ha kisgyerek volt a családban, a kosárba tették. Kifelé nagyobbacska gyerek tolta. Gyümölcséréskor nagykosárba rakva délután 4 és 6 óra között tolták a gyümölcsöt a városba. A homokos úton kötelet kötöttek a talyiga támlájához, egyvalaki húzta, a másik meg tolta, míg a jó útra nem értek. A szőlőhegyek távoli részéből, a pöcöki, bántősi és pálfájai bánomokból komoly erőfeszítést jelentett a gyümölcs házhoz szállítása. Végeláthatatlan sorban jöttek a talyigák gyümölcsérés idején a város felé. Férfiak, iparos legények, asszonyok, nagylányok, sedülőkorú gyerekek nyomták a talyigát a város felé naponta. Már 6 és 7 órakor otthon kellett lenni, mert minden háznál volt aprójószág, sertés, melynek enni kellett adni. Reggel már szürkületkor tolták a gyümölcsöt a piacra, hogy ott jó helyet kaphassanak. A régi öregasszonyok már este kiültek a piacra az eladni való jukkái, és éjszaka a talyiga szarván ülve bóbiskoltak és szunyókáltak hajnalig, míg jötték a vevők. Nyáron mindennap piac volt, így minden hajnalban zötyögtek a megrakott kosarakkal a talyigák a piac irányába. A gyümölcspiac három vagy négy sor talyigával a művelődési háztól a Hof fer sarokig (mai bútorbolt), és Deák tértől a Reviczky utcáig terjedt, a 114 A nők munkába való állítása a gyárakba és a hivatalokba a háztartás művészetének a visszaszorulásával jár. A konzervgyár készítményei egyre jobban helyettesítik a házilag készített gyümölcs és zöldségkonzerveket. A szárítókosarak melyek a gyümölcsaszaláshoz kellettek az első világháború idején a padlásra kerültek és csak a tésztafélék szárítására használták. Az utolsó darabok a padlások lomtalanításának estek áldozatul a II. világháború előtt. A múzeum gyűjteményében vannak belőlük (Kóródi László kosárfonó készítményei). 549