Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Gazdasági eszközök az abonyi Falumúzeumban

P. MADAR ILONA GAZDASÁGI ESZKÖZÖK AZ ABONYI FALUMÚZEUMBAN Kővágó Lászlóné emlének Abony múzeumában túlnyomó többségben mezőgazdasági eszközök találhatók. Ezek egy része gyárban készült, másik része Abonyban, az abonyi tanyavilágban. Közülük mutatunik be néhányat. Azokat, amelyek a helyi mesterek, ezermester parasztgazdák kezemunkáját dicsérik. A földművelés eszközei. A földet ekével szántották meg, úgy is nevezték a megforgatott földet, hogy szántóföld. Az eke minden gazdaságban megtalálható volt. Faekére csak idős szülők elbeszélése alapján emlékeznek. A vaseke terjedése idején Vidach ekét vettek, de voltak Abonyban olyan kovácsok, akik le tudták másolni a vasekét. A felszántott talajt megboronálták. A XIX—

XX. század fordulójáig tölgyfából faragták a boronát a bognárok", illetve azok a gazdák, akiknek huzalmuk volt hozzá. Az eszköz fejlődése során először vasfogakat kapott a fakeret, majd a keret anyagát is vasra változtatták. Az elvetett apró magvakat — gabonát, lucernát — előbb általában tövis-, a XIX—

XX. század fordulója után némelyek láncboronával takarták be. Ezek' az eszközök nem váltották egymást, sok embernek mind a kettő megvolt 40—50 éven át. A múlt század közepéig az ekén és a boronán kívül alig volt fogatos vontatású talajművelő eszköz az abonyi határban. A föld tömörítésére, simítására a múlt század utolsó harmadáig oldalazót használtak. Az oldalazót vastag, durván megmunkált deszkából és fadorongból rótták össze. Gyermekeket ültettek rá, hogy nehezebb legyen. Ha nem volt gyermek a közelben földet raktalk rá nehezékül. Az 1870-es évek körül kezdték faragni a hengert, helyben nőtt akácfa rönkjéből. Ez a henger egytagú volt, a bognár három tagút is készített. Vetés. Az elkészített földbe többféle módon került be a vetőmag. A gabonát a XIX—

XX. század fordulójáig jobbára kézzel szórták el, a vállukra akasztott zsákból. Ugyanakkor már megjelent a tanyaudvarokon a vetőgép. Mindenik eszköznél és munkatechnikánál nagy volt az átfedési időszak. A vetés esetében 70—80 év. „A XIX. században az egész Pest megye területén nagyarányú volt a kukoricatermesztés."

1 A kukoricatermesztés gyors elterjedése minden bizonnyal kapcsolatban volt a sertéshizlalással, a hízott sertés iránti kereslettel. Az újfajta növény elterjedésekor egész sor új esziköz és munkamód vált ismertté mind a vetésben, mind a szemnyerésben, ismertebb nevén morzsolásban. A kukorica vetésének legegyszerűbb módja a barázdába való pergetés. Jóllehet akkora már megjelent a vetőgép, de sokan úgy tartották, hogy jobban terem a kukorica, ha mélyebbre kerül a magva. Az eke szarvára bádogból hajlított, tölcsér formájú pergetőt készíttettek a bádogossal. Fából ikészült változatát a furó-faragó emberek maguk állították össze. Az eke'kapa elterjedésével egybe esett a géppel történő kukoricavetés. A csettegőnek nevezett kukoricavető 1 BALASSA Iván: A magyar kukorica. Budapest, 1960. 48. 459