Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

A kiróból — kukoricaszárból — készült udvarbeli rakásnak, más néven kupacnak, kúpnak, szalmafeneket raktak. A középre alul két kévét, keresztbe tettek, arra került a többi, úgy hogy a töve ért ki, a közepét taposták, hogy tömörüljön. Mikor jó két méternyi magasságig felértek, akkor a szélét tömörítették, innen kezdve csúcsosra rakták, hogy az eső lecsorogjon róla. 3. Burgonya A burgonyát sírba rakták. Kiástak két-három ásónyom mélységű kör alakú gödröt, kibélelték szalmával. Belerakták a krumplit, prizmába, magasan felpúpozták. Szalmával betakarták. A közepére szalmacsutakot raktak szelelőnek, és az ásással kikerült földet a szalmaterítésre rakták. Ha nagyon kemény volt a tél, trágyával is betakarták, enyhe időben bontották ki. A két világháború közötti időtől kezdve egyre több helyen készült alápincézett ház. Az olyan helyen pincében tárolták a burgonyát. Egy néhány helyen földbe ásott veremben telelt a burgonya. 4. Répa A répát a burgonyához hasonlóan sírba rakták. Ez is 3—4 ásónyom mélységű gödör volt, csak nem kör, hanem lesarkított téglalap alakú és természetesen sokkal nagyobb. A répasírt nem mindenki bélelte ki szalmával. Beletették a répát, felpúpozták, a felszínét tővel kifelé rakott répasorral fejezték be. Napraforgó, vagy kukorica kiróból volt a szelelője. A tetejére egy réteg szalmát és egy réteg földet raktak. Ha vékonynak találták a földréteget, vagy nagyon hideg volt a tél, erre is raktak trágyát. VI. ÖSSZEFOGLALÁS Az Alsó-Garam mente átmeneti táj az Alföld és a hegyes vidék között. Térszintje hegyes, dombos, növénytakarója részint erdős, de növénytermesztési kultúrája a jelen században sokkal inkább viseli az alföldi jegyeket. Jóllehet e jelen vizsgálat a századfordulóig terjed, mindazonáltal leírásra kerülnek a megelőző jelenségek és változások is, ahol a régi gazdasági műveletek és összefüggések jó bizonysággal megállapíthatók. A föld használata a jobbágytelek összetételéhez hasonlóan változatos formát mutat a nyomáskényszerben müveit főföldektől, az erdőn, a kenderföldön, a szilváron, az irtáson át a páskomig. Az erdő fáinak kivágása, amely még a XX. század elején is régi módon történt, ún. hókácsolással, hogy azután a műveletmódosulások következtében eljusson a föld felett fűrészgéppel elmetsző rönk kitermeléséig kettős célt szolgált. Részint kielégítette faigényüket, részint termőföldet szolgáltatott. Az erdő fáinak kivágása után nyert erdőtalaj hosszú időn át nem szorult trágyázásra, a pihentetéssel felraktározódott tápanyag következtében 20—25 évig gazdagon termett a föld. Utána azonban kimerült, tápanyagpótlásra szorult, amit a kisszámú állat miatt kevés trágya birtokában kevéssé trágyáznak. A XVIII. század végén meg399