Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

lyó, ezért sokszor megreked és áradást okoz, különösen tavasszal, jégtorlódáskor. A bényiek és a kőhídgyarmatiak emlegetik, hogy mikor a jég teteje megolvadt, megpróbálták csákánnyal hosszában elvágni, úgy le tudott folyni a víz, de ez igen ritkán sikerült, sokkal gyakoribb volt, hogy kiöntött ilyenkor. Ha az áradás felszántott földre öntött ki, elvitte a humuszréteget. Némelykor olyan erővel tört be, hogy pl. Bényben — 70 cm mély gödröt vájt ki. Egy más alkalommal olyan termékeny iszapréteget hozott, hogy alig győzték összeszedni a dúsan nőtt réti szénát. Ha nyáron, felhőszakadás után öntött ki, eliszapolta a levágott szénát, olyan ereje volt, hogy a keresztbe rakott gabonát is elvitte. Nyilvánvaló, hogy ilyen vízrajzi viszonyok mellett az ármentesítési munkálatok előtti védelem nem hozhatott számottevő eredményt. Az 50—70 cm-es sáncokkal ellátott 3—4 m széles árterek alig jelenthettek akadályt a víztömegnek. A kőhídgyarmatiak úgy emlékeznek, hogy a földesuraság építtetett gátakat a Garam útjába, de azt is elvitte a megáradt folyó. Nem volt tehát egyébre mód a visszahúzódott víz helyére kialakított hasznosítási mód gyakorlásánál. A századfordulóig jobbára kaszálók, legelők voltak ,Nyeles ásó". Bény (1974). Ásó. Bény (1974). az ártereken. A beiszapolt takarmányt megmosták a visszaszelidült folyóban. A feltörés után pedig az elhordott vetemény helyére újat vetettek, leggyakrabban kölest, vagy ledneket. A kiszedett gabonát megszárították. Bényben a Ga368