Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Bagu Balázs: Bátyu község földrajzi nevei és néprajzi vonatkozásai

A mássalhangzók nem térnek el a köznyelviektől, a fonémarendszer tehát: 7:7. 2. A köznyelvi ő helyén (elsősorban v-s tövű morfémákban) gyakori az ű: szű, lű, kű, tű: (ez a tű szőlő), csű, fű, bű: de megtalálható a szó belsejében is: gyűsz (jössz). Ez a jelenség azonban nem általános, hisz a vő nem vű, és nő, bőcső, kírődzik, meddő, viső, tető stb. 3. A falu nyelvjárása erősen i-ző. Az i-ző nyelvjárásvidék peremén fekszik. A köznyelvi (ún. XVI. század előtti é) helyett gyakran ejtenek i-t. Ez az izés annyira erős, hogy kiterjed a személyragos relatív tövekre is. IMRE Samu a leggyakoribb i-ző körzeteknek nevezi a Szu-3 (Csongor), Szu-4 (Salánk) gyűjtőpontokat.

6 Mivel Bátyú község is i-ző nyelvjárást használ, nézzünk néhány példát: bika, bijjeg, csipelni, ides, ifélko, ilesztőü, inekel, ipit, ippen, fii, fisü, kirődzik, kisz, kivé, lilék, mihek, megmirgez, misz, miz, nigy, nikü, nizté, pintek, pindz, ripa, szigyelli, szina, szip, szirü, etived, vir, viső, beszil, derik, ebidel, egissiges, firisz, göriny, husvit, kenyir, kisir, kökiny, keminmag, közipső, kukoriko, leginy, metilt, penisz, szeginy, tángyir, testvir, vőfij, estitü, körtit, kézibe, festik, keritis, pinzir, hetenkint, máskint, őriztik, alugyik. Ellenpéldák : fél (fn), gége, gém, hét (fn), hét (szn), jég, jérce, kés, kél, kéz, léc, lélek, néném, nyél, szék, szén, tégla, térd, borbé, egér, idén, kerék, levél, menyét, öcsém, szekér, tehén, tenyér, ügyvéd, veréb, herél, mesél, karalábé, mellé, mögé, apjáé, Erzsiné, kötné, étté. 4. A mássalhangzók hangrendszere megegyezik a köznyelvivel. A j-zés igen erős, az ly-t nem ismerik. Pl.: juk, fojó, gojó, gerebje, sarogja, petrezsejem, Miháj, kájha. 5. Palatalizálódik a d: térgyei, térgye. 6. Ritkább esetben előfordul az sz és z nyelvjárási c. illetve dz hangként: nyújtockodik, ficka, szedelődzködik. 7. Gyakori viszont a j hiátustöltő mássalhangzó: dijó, mijejink, pijóka (nadáj). 8. Gyakori a szótagzáró 1 kiesése is, s ilyenkor törvényszerű, hogy az előtte álló magánhangzó megnyúlik: vót, főd, ement, gondokodik, fékiló, kőccsön, bőcső, kódus, szíva. 9. A köznyelvi r-1 hangkapcsolat 11-ben és rr-ben realizálódik : talló, salló, pallag, asztarru. Az 1 azonban ki is eshet: őri (megőri a búzát). 10. Ritkább ugyan, de előfordul a szóvégi n palatalizálódása is: divány, piheny, idegeny, szappany. Alaktani sajátosságok: 1. A -t tárgyrag előtt -k többesjel és birtokos személyragos alakokban az a helyett о hangot használnak : lábamot, kutyámot, kapunkot, lovamot, lovakot, derek adót stb. Ez a jelenség kiterjed az -n határozórag előtti a-ra is, ahol több szóban o-t ejtenek: magason, szórón, okoson. 2. Gyakori a -hoz, -hez, -höz rag helyett a -ho, -he, hö: Pistáho, bíróho, osztáho, székhe, tábláho stb. 3. A -ból, -bői, -ról, -ről, -tói, -tői, ragok tipikus realizációja a -bu, -bü, 6 IMRE Samu: A mai magyar nyelvjárások rendszere. Akadémiai Kiadó Budapest, 1971. 112. 190