Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Novák László: Szabadalmas mezővárosok az Alföldön

desurak csak távolról ellenőrizhették a hódoltsági birtokukat, vagy beépülve Pest vármegye közigazgatásába közelebbről tarthatták felügyelet alatt azokat, biztosítva maguk számára a földesúri járandóságok megfizettetését. Ezen autonóm mezővárosok jogilag jobbágy helységek voltak, ám mégis viszonylag nagy önállósággal rendelkeztek. A mezőváros vezető testülete, a magisztrátus vált a földesurak képviselőjévé, gyakorolta a földesúri hatalmat, s birtokolta a földesúri és királyi beneficiumokat. A XVIII. században, a rendi restaurációt követően tisztázódott a mezőváros helyzete. A mezővárosok nagy csoportját alkották a kiváltságos területek, így a Hajdúság és a Jászság, Nagy- és Kiskunság települései. A hajdú, jászkunok testületi kiváltsággal, nemességgel rendelkeztek. Földesúr nem gyakorolt hatalmat felettük, kívül álltak a vármegyei szervezeten. A Hajdú és Jász Kis- és Nagykun, azaz a Hármas Kerülethez tartoztak a települések, melyek felett szintén a Helytartótanács gyakorolt feljebbviteli hatalmat. Ez a közigazgatási és közjogi különállóság, kiváltság (határozza meg a hajdú és jászkun mezővárosok jellegét: ismeretlen a jobbágyság intézménye, a sessió, a hajdú, a jászkun ember szabadmenetelű, nem sújtotta a Tripartitum incapacitas cikkelye. A hajdúk Bocskaitól adománybirtokot kaptak („hajdú telek"),

5 a jászkunok pedig önerő-ből megválthatták magukat 1745-től. Á redempció során a megváltakozók, a redemptusok anyagi potenciájuknak megfelelően megváltottak bizonyos nagyságú földterületet; s váltak örökjogú tulajdonosokká.

6 Tehát, birtokjogi tekintetben különülnek el élesen a kiváltságos kerületek mezővárosai a vármegyékhez tartozó, földesúri hatalom alatt lévő mezővárosoktól. A gazdálkodás jellegét, struktúráját, a település szerkezetét, az üzemszervezetet illetően már kevésbé nagy az eltérés közöttük, mint ahogyan a szabad királyi városoktól sem különböznek alapvetően e tekintetben. Ennek indoklására csupán a határhasználat rendszerét hangsúlyozzuk: a calcatúrás földművelést korszerűnek ítélve a Királyi kamara és a helytartó tanács ugyanúgy megtaláljuk a szabad királyi városok határában (pl. Székesfehérvár),

7 mint a hajdú mezővárosokban

8 a jászkun településekben,

9 vagy a földesúri igazgatás alatt lévő helységekben (pl. a Kőrös—Tisza—4Maros közé nagy mezővárosai).

i0 • f A mezővárosok másik nagy csoportját a földesúri települések alkották. A nagy uradalmak (pl. a Harruckern, Károlyi, Keglevidh stb.) ikeretében a mezővárosok meghatározott városias funkciót töltöttek be (gazdasági, üzemszervezeti, kereskedelmi és kézműipari). A mezővárosi közösség a földesúr felügyelete alatt állott. Urbárium szabályozta a földesúr jobbágy közti viszonyokat, a jobbágy gazda társadalomra a földesúri terhek nehezedtek. A földesúr úriszéket működtetett, amely közvetlen joghatóság volt a mezővárosi tanács és bíróság felett. A mezővarosak egy jelentősebb csoportja a XVIII. században is taxás, 5 NÓVÁK László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere. A Hajdúsági Múzeum Évkönyve II. Hajdúböszörmény, 1975. 182—186. ' 6 GYÁtlFÁS István: Ä jász-kunok története. Kecskemét, 1870—1883. 7 KÁLLAY István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686—1848. •'•'" Akadémiai Kiadó. Budapest. 1989. 125—127. 8 BALOGH István: Határhasználat Hajdúböszörményben a XVIII. században. Ethnographia LXV. 441—457.; LXVI. 99—124.; NÓVÁK László: Településnéprajz. Tanulmányok az Alföld településnéprajzához. Az Arany János Múzeum Kismonográfiái 5. Nagykőrös, 1986. 92—98. 9 NÓVÁK László i. m. U986/a) 118—122.; Nóvák László Szabadszállás településnéprajzi viszonyai a XVIII—

XIX században. Folklór és Etnográfia 54. KLTE Néprajzi Tanszéke Debrecen, 1991. 10 NOVAK László: i. m. (1986/a) 99—106. 166