Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Novák László: Szabadalmas mezővárosok az Alföldön

cenzuális viszonyban maradt földesurával, annak ellenére, hogy az jelen maradt a mezőváros életében, majorsági gazdálkodásra rendezkedett be, s földesúri bíráskodást, úriszéket működtetett (pl. Szentes, Vásárhely).

11 A Mária Terézia királynő és a kamara által foganatosított úrbérrendezés (1767) után került sor a jobbágytelki viszonyok rendezésére. A földesúri mezővárosok többségében ekkor állapították meg a jobbágy telkek nagyságát és számát, amely alapul szolgált ahhoz, hogy a határterületet is rendezzék. Az urbárium szerint meghatározott mennyiségű jobbágy telki földeket kimérték, elkülönítve azokat a többi földektől, amelyek továbbra is a földesúr tulajdonában maradtak, illetve remanenciális földként ahhoz csatolódtalk, s együttesen képezte a földesúr majorsági birtokát.

12 Jóllehet, az 1848-^as áprilisi törvények, majd később az 1853. évi úrbéri pátens országosan intézkedtek az úrbériség felszámolásáról, már a XIX. század első felében megkezdődött a földesúr és jobbágy közjti birtokviszonyok végleges rendezése az öröktulajdonú paraszti birtokrendszer kialakítása. Gyomán például az 1820-as évek elején, Szentesen 1830-ban került sor a tagosításra és kimérésre.

13 Ekkor, véglegesen és határozottan elkülönültek egymástól a földesúri földbirtok (uradalmi földek) a volt jobbágy, paraszti birtokoktól. Az említett cenzuális mezővárosok jóllehet bizonyos előnyöket élveztek, közöttük található néhány, amelyek kifejezetten privilegizált (kiváltságos), „szabadalmas" helységnek mondható. Ilyen szabadalmas mezővárosok a „Három város", illetve annak egyik tagja, Cegléd tanulságos példája annak, hogy más, földesúri hatalom alatt lévő mezővárosok milyen sorsra lettek ítéltetve. Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd mezővárosok állapota közel azonosnak tekinthető a XVI—

XVII. században. Kecskemét és Nagykőrös több földesúri família tulajdonát képezte, Cegléd viszont 1368-tól egy testületi földesúr, a Clarissa apácarend birtokához tartozott. A török hódoltság korában a Három város továbbra is megőrizte viszonylagos önállóságát, kiépült a mezővárosi autonómia, amelynek szilárd fundamentumát alkotta a tágas belső és pusztai határon folyó gazdálkodás, jószágtartás és az ahhoz kapcsolódó kereskedelem, az ebből meggazdagodott jelentős parasztpolgári társadalmi réteg, úgyszintén a protestáns, református vallási kohézió. A Három városban nem, vagy csak töredékesen maradt fenn a jobbágyság intézménye a jobbágy telekrendszer (Nagykőrösön ennek emléke a XVII. században a „ház" és a hozzá tartozó „ház után való rét"). Ki-ki szabadon foghatott fel földet a határban, majd később a mezővárosi magisztrátus jóvoltából kaphatott „város adománya" földeket, amelyeken szabadon gazdálkodhatott a mezővárosi civis gazda. A XVII. század végén munkáját kezdő majd a Rákóczi szabadságharc után munkáját befejező Neoaquistica Comissio kérdésessé tette a Három város kiváltságos helyzetét is. Egyértelművé vált az, hogy földesúri helységek, földesúr rendelkezik felettük, s nem csak a mezővárosi polgárok, de maga a communitas is jobbágy jogú lévén, nem rendelkezhet tulajdonnal, örök jogú földbirtokkal, az incapacitas sújtja. A földesúri családok lépéseket tettek annak érdekében, hogy ténylegesen birtokba vegyék tulajdonukat, majorságot alakítsanak ki a mezővárosokban. Ez a 11 Vö. SIMA László: Szentes város története I. Szentes, 1914. 12 Vö. SZOKOLAI István: Az Úrbéri Törvényszékek teendői a volt Jobbágy és Földesúr közti jogviszonyoknak s azok rendezésének ismertetése. Pest, 1856. 13 Vö. NÓVÁK László: Gyoma településnéprajzi viszonyai és hagyományos paraszti gazdálkodása In: Gyomai tanulmányok (szerk. Szabó Ferenc). Gyoma, 1977. 505— 574.; SIMA László: i. m. 167