Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Sabján Tibor: Gondolatok az alföldi tüzelők történetéhez

nyolc kenyeres társaikat.

32 Példájuk azt bizonyítja, hogy recens kemencéink fűtőanyaga nem igényel túl nagy tűzteret, nem a nád, sás vagy a szalma használata határozta meg a kemencék nagyságát, ezek eltüzelésére a késő középkori bögrés kemencék is alkalmasak voltak. A fenti megállapításainkat igazolja a dunántúli és a kisalföldi kályhák fűtési gyakorlata is. A viszonylag kicsi 80/80 centiméter alapterületű kályhák kiválóan alkalmasak voltak olyan könnyen lobbanó tüzelőanyagok felhasználására, mint a nád, venyige, gizgaz vagy lomb. Alföldi kívülfűtős kemencéink történetének utolsó fázisát vizsgálva tanulságos áttekintenünk azokat a kortárs szakmai megítéléseket, melyek az egészségügy és a gazdaságosság oldaláról közelítenek a kérdés felé. Elöljáróban leszögezhetjük, hogy a két háború közötti szakvélemények a kemencéket negatívan ítélik meg, így a szociális érzékenységgel is megáldott KISS Lajos magyarázkodásra kényszerül, mikor a hódmezővásárhelyi kemencékről szóló monográfiáját elkezdi.

33 Az egészségügyi szakemberek legfőbb kifogása éppen az ellen a kívülfűtős megoldás ellen szól, amely a késő középkorban a legnagyobb jelentőségű pozitív változásokat eredményezte a paraszti lakáskultúrában a szobák füstmentesítésével. A probléma lényegét abban látják, hogy a kemencék fűtése közben az égéshez szükséges levegőt nem a szobából, hanem a konyhából vonja ki a berendezés, így nem segíti elő az amúgy is egészségtelen parasztszobák természetes szellőzését.

34 Ennek a lépten-nyomon hangoztatott kifogásnak ma már egyáltalán nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, hiszen korszerű fűtőberendezéseink legtöbbje sem így működik (villanykályhák, központi fűtések, távfűtések stb.), a lakások szellőztetése mégis megoldható. Bizonyos történeti távolságból ma már tisztán látjuk, hogy a korszak agrárszegénységének nyomorúságos lakáskultúrájáért, az elemi higiéniát is nélkülöző szokásokért, a szellőzetlen dohos és nedves parasztszobákért nem a kívülfűtős kemencék a „felelősek". A szellőzést nem segítő hátrányok mellett legalább annyi előnye is volt a kemencéknek, hiszen folyamatos hőleadásukkal szárították a földpadlók és földfalak nedvességét.

35 A trianoni békekötések révén megcsonkított Magyarország az energiagazdálkodás terén is válságos helyzetbe került, ezért a tűzifa megtakarítására és a gyengébb minőségű hazai szenek propagálására kényszerült. A két háború közötti tüzeléstechnikával foglalkozó munkák is ezeket a célkitűzéseket helyezik előtérbe, így a hagyományos tüzelőberendezések vizsgálatát is ezeknek a szempontoknak megfelelően végzik. Eszerint a mérnöki szemlélet szerint a kemencével való fűtés nem gazdaságos, mert szénnel nem végezhető, sőt olyan hasznos és drága anyagokat is felhasználnak hozzá, mint a szalma vagy a trágya.

36 Nem változtatnak KUND Ede 1926-ban közzétett véleményén azok a tények sem, hogy a mezőgazdaságban nagy mennyiségben keletkeznek olyan anyagok, amelyek más célra, mint tüzelésre nem alkalmasak. Ezeket a szóban forgó időszakban javarészt a kemencékben és a szerző által hasznosnak ítélt takaréktűzhelyekben tüzelik el. Tanulságos egy pillantást vetnünk ezekre az anyagokra és a belőlük országos szinten keletkező mennyiségekre. „Ilyenek a lerágott tengeriszár és lemorzsolt csutka, a napraforgószár, a repce-, mák- és 32 A késő középkori bögrés kemencék méretéhez lásd 29. jegyzetpontot. 33 KISS Lajos, 1953. 197—198. 34 SCHEFF-DABIS László dr. 1934. 53.; KUND Ede, 1926. 29. Ezt a véleményt magyarázza KISS Lajos, 1953. 197. is. 35 FILEP Antal, 1980. 370. 36 KUND Ede, 1926. 28—29. 127