Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)

Ottományi Katalin: Késő római kerámia a leányfalui őrtoronyból

totta ezt a kerámiát, keleti gót hatásokra. Ez a kerámiaanyag korát tekintve már egy későbbi fázisa a Leányfalun gyártott edényeknek. 9. Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy Leányfalu beilleszkedik a IV. század végi, V. század eleji Duna-vidéki fazekasműhelyek sorába. Anyagának nagy része alapján a szokásos késő római formákat gyártó műhelyekhez kapcsolható, pl. Carnuntum, Dél-Pannonia (ezek többsége korábban is kezdődött). Másrészt viszont a murgai és bikónikus edényformák már az V. századi műhelyekhez kapcsolják. E műhelyek a provincián belül és kívül egyaránt megtalálhatók pl. Tokod, Pilismarót-Malompatak, Mautern, Crvenka bei Vf sac, Jifikovice stb. A műhely által gyártott formák továbbfejlődését az V. század második felében, ill. a VI. század elején, idegen uralom alatt (keleti gót, langobárd) élő, helybeli római vagy szvéb népesség kerámiájában is megtaláljuk pl. Musov, Ternitz. V. Összefoglalás: Leányfalu a Valentinianus-korban, a 370-es évek elején épített őrtorony. A valeriai limesen Ulcisia Castra és Cirpi tábora között található. Alaprajzát tekintve a kis négyszögletes őrtornyok, kerítésfallal kibővített változatához, az ún. budakalászi típusú őrtornyok sorába tartozik. Az 1915~ös és 1963-as ásatások során igen jelentős mennyiségű kerámiaanyag került elő, melynek eddig csak a besimított díszítésű, egyes mázas és kézzel formált töredékeit közölték.

202 Az őrtorony eddig feltárt részének meglévő teljes kerámiaanyaga kb. 1200 db. Ennek kb. a fele, 54,5%-a házikerámia, 19%-a mázas. Ugyanennyi a simított felületű edény. Besimított díszítéssel 5,3% készült. Kézzel formált még kevesebb, mindössze 3%. Más késő római lelőhelyekhez viszonyítva itt feltűnően sok a mázas és a besimított kerámia. Formájukat tekintve a töredékek majdnem egyenlő arányban tálak (39%), ill. bögre-, fazéktípusok (45%). Korsó 16,5%, de ez más telepanyagok összetételét vizsgálva, viszonylag magas szám. Pohár- és hombártöredék csak néhány darab fordul elő. A tálakon belül legtöbb az ún. ,,S" profilú mély tál vagy csésze. Ezek főleg a házikerámiához tartoznak, ritkán simítottak (16—18. t.). A forma nem jellemző a késő római kerámiára, Pannonián belül csak egyes területeken terjedt el pl. Dunakanyar (Leányfalu, Tokod, Pilismarót), Carnuntum környéke és Dél-Pannonia. Annál gyakoribb a Barbaricumban, pl. a IV. században a Marosszentanna—Csernyahov kultúrában, az V. században pedig morva területen. Nagyon jellemzőek még a leányfalui anyagra a vízszintes peremű csésze- és táltípusok. Főleg mázas kivitelben készültek. Peremükön bekarcolt hullámvonalak és benyomkodások találhatók (9—12. t.). A forma a IV századi kerámia egyik legjellegzetesebb edénytípusa. Fémedények utánzata, mely a IV században széles körű divatként terjedt el. A csészéken belül van egy ritka, magas talpon álló forma. Analógiáit Tokodon, morva területen és a szarmatáknál találjuk meg. Levezethető a hasonló talpú római füstölőtálakból. A leányfalui műhely sajátos tálformája a bikónikus tál, mely más pannóniai telepeken ugyancsak ritkán fordul elő (3—5. t.). Díszítésük többnyire besimított rácsminta, vagy bekarcolásokkal kombinált háromszög. A méretbeli variációk alapján a 17., 19. típusokból egész készleteket gyárthatott a műhely. A forma a IV század végén és az V század elején általánosan elterjedt a Duna vidéken. Legkorábbi gömbölyű változatai a leányfalui edények és a hasonló korú bekarcolt hullámvonalakkal díszített morvaországi példányok. Itt az V század második felében már besimított díszítéssel él tovább a forma, legkésőbbi változatai pedig élesen bikónikus kivitelben készültek a VI. század elején (Ternitz). A kézzel formált bikónikus tálakat díszítésük (X alakú bevagdosás és hornyolások) a quad kerámiához kapcsolja, a 21. típus formája elbai germán eredetre megy vissza (5—5a. t.). 48