Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)
Lukács Katalin: Szerves anyagú leletek a budakalászi avar temetőből
bőranyag egészen elbomlott, s már formailag sem volt rekonstruálható. A „bőr" belsejében talált bronzlánc valószínűleg a tarsoly, vagy a tarsolyban lévő tárgy függesztésére szolgált; fa: a faanyagú leletek állapota szintén igen rossz. Fa többnyire csak nyomokban fordul elő nyílhegyek köpűjében, lándzsák, dárdák nyelének maradványaiként, egy-egy — több nyílhegyet takaró — barnás elszíneződés tegez lehetett, a csontvázat körülfogó sötét keret talán koporsó. Az ásatás során két kard került elő, mindkettő fátok nyomaival. A 458. sír kardját restauráltam. A kardon és a mellette fekvő késen is fátok maradványait láthattuk. Megmaradt részei vékony rétegben rákövesedtek a rossz állapotú, lemezesen málló vasra. Mivel leválasztásukra nem volt mód, eltávolításuk mellett döntöttünk. A kard keresztvas nélküli, kétélű (h: 82 cm, legnagyobb sz: 6 cm). A tok lebontása során egyértelművé vált, hogy a kard markolata is fából készült, rajta kéttagú, erősen korrodált vas függesztőlánccal. A fa- és vasrészeket együtt inhibitoros foszforsavoldatban konzerváltam 1 , majd Paraloid oldattal 2 vontam be. A függesztőláncot Araldit faragasztóval rögzítettem. A kardpenge élének kiegészítése porfestékkel színezett Araldit AW 106 epoxigyantával történt. Restaurátori szempontból a legérdekesebb szerves anyagú leletek a faedények voltak, bár tulajdonképpen faanyag csak az edényeket összefogó fémpántok alatt maradt meg. Az edények helyreállíthatósága nagy részben annak függvénye volt, hogy milyen állapotban kerültek be a restaurátorműhelybe. Az ásatás első évében feltárt 156/2. sírmelléklet talán a sírrablók működésének következményeként oldalirányban összelapítva került felszínre, így az edényke formájára, méreteire csak a bronzpántok méreteiből, mennyiségéből, a két kör alakú veret nagyságából következtethetünk. Kezelés előtt a faanyagból minden esetben tettünk el anyagvizsgálati mintát. A további négy edény közül egy (497/21.) sajnos teljesen kibontva, letisztogatva, darabjai külön-külön csomagolva került be a múzeumba. A fa állapota után ítélve talán ez lett volna a legépebb edényke, hiszen farészei nemcsak a peremet összefogó ezüstpánt alatt maradtak meg, hanem az edényke alján is. Méreteire — miután teljesen kiszáradt — csak következtetni tudunk: az összefogó pánt szélessége 6 mm, az edény peremén a pánt számára kialakított vállrész pedig 3,5 mm-re zsugorodott össze, tehát a zsugorodás mértéke ezen alapján csaknem kétszeres, ez a zsugorodás olyan mértékű, hogy az edényt helyreállítani nem lehet. Az edényke magassága 4 cm körül, átmérője 3,5—4,5 cm közt lehetett. Formája félgömbszerű, készítési technikája: egy fából kivájt. A pánt két szélén egyenetlen pontsor fut végig. Tisztítása Argentollal, citromsawal 3 történt, polivinil-acetát toluol-acetonos (9 : 1) oldatával vontam be. A kiszáradt farészeket 0,5%-os Paraloid oldattal itattam át. A 485. sír 9. melléklete földlabdával együtt került a műhelybe, de felső része még a bontáskor megsérült. Átmérője kb. 9 cm, ezt az összefogó, jó megtartású, alul-felül finom pontsorral díszített bronzpántok határozzák meg. Faanyaga alig maradt, s ez is igen rossz állapotú. Bár az edény nagyon hiányos és sérült, a pántok elhelyezkedéséből (az egyik pánt kör alakban, a másik két pántdarab kívül mellécsúszva) és a két, kör alakú veret helyzetéből (az egyik alul, szegecsekkel felfelé, a másik felül, az edény feltételezett tetején szegecsekkel lefelé volt) Vida Tivadar régész kétrészes, tetővel záródó edénykére következtetett, azonban ez a farészek hiánya miatt nem volt bizonyítható. A bronzrészeket Mali Antal restaurálta. A régész feltevését a legrosszabb állapotú, de a legjobb módon felszedett és jó körülmények közt bontott edényke igazolta. A 874. sírból „in situ" a műhelybe szállított 3. számú sírmelléklet az előbbiekhez hasonló felépítésű faedényke. Nagyon rossz állapotú, megnyomott, törött, faanyaga hiányos, de bontásakor egyértelműen látszott, hogy az edény (szelence?) két részből állt, alja és teteje volt. Ezt a pántok helyzete és a pántok alatt megmaradt egymásra csúsztatott farészek bizonyították. Egyik vereté törötten, az edényke feltételezett tetején, a barnásán elszíneződött föld és a pántok felett, a má256
