Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Végvári Lajos: Zebegényi művészek

1945 után átmenetileg részt vett a politikai életben is, egy ideig országgyűlési képviselő is volt. Egészségi állapota is megjavult, s ezzel együtt alkotói kedve is. Ezt bizonyítják igen nagy számban készült kisméretű képei — képvázlatok —, ahogy ő nevezte: rögtönzőkészségének és egyre finomodó kolorizmusának dokumentumai. Nagyméretű képeket is festett, ezeket jobbára főiskolai műtermében. A művészeti élet „szigorodása" elkeserítette, de nem adta fel látásmódját. Ezt bizonyítja az első „sztálinista" kiállításon bemutatott Krumpliszedők (1950). Az ötvenes évek első felében festett műveit, Fuvaros-t, A malomudvar-t, és Pocsolyá-t a kritika ellenzéki, pesszimista alkotásoknak ítélte. Ennek ellenére a kormányzat őt bízta meg a moszkvai Mezőgazdasági Kiállítás pannóinak elkészítésével, melyben ha kritikusan is, de a parasztság új életformáját ábrázolta. Utolsó korszakának egyik remeke a Metro-tervezet népstadion állomásához készített freskóterve, A parasztság és a sport. Ez a műve — bár nagyméretű kartonja is elkészült — sajnos nem valósult meg. Viszont megbízást kapott a Csepeli Postapalota díszítésére. Ebben a lírai bensőségű műben a hírközlés történetét ábrázolta. A mű kivitelezése közben megbetegedett és 1960. augusztus 31-én meghalt. Szőnyi rendkívül fegyelmezett művész volt. A festői tevékenységet napi feladatának tartotta. Élete állandó munkában telt. Szabatosságra törekedett. A technikát a képzőművészet nyelvtanának tartotta. Technikai kísérletei szinte a reneszánsz mesterek következetességét idézik. Úgy gondolta, hogy mindenki csak a maga egyéniségének megfelelő műveket hozhat létre. Ezért azt hirdette, hogy minden művészeti iránynak megvan a létjogosultsága, amennyiben emberi dolgok és viszonylatok kifejezésére törekszik: kétségbeejtő korban lehetséges olyan művészet is, amely a szépség felmutatásával bátorít és vigasztal. Ilyen művészet volt az övé. A magyar történelem keserű évtizedei idején a valóságot úgy öltöztette a szépség formájába, hogy ezzel nem csapta be sem magát, sem nézőit. Olyan természetelvű művészet ez, amelyben a formai szépség és az előadás harmóniája a valóság emelkedett szellemi megelenítésének eszköze. Az volt a véleménye, hogy a forma tökéletessége éppúgy alapvető feltétele a műalkotásnak, mint az igaz és mély élmény. Mindkettő a valóság iránti művészi alázat eredménye. Az elfogadás és az elhagyás rendszeréből születik meg a stílus, „magától jön", a következetes művészi magatartás eredménye. „Ha a művészetben valakinek egyéni mondanivalója van, ezt őszintén, mesterkedés nélkül próbálja kifejezni, lehetetlen, hogy munkája korszerűtlen legyen, mert korának hatása alól még erőszakkal sem tudja kivonni magát... " Sajátos realizmusával a hatalmas oeuvre nem is csak értékőrző, hanem — a művek sokasága és a tanítványok nyomán — értékteremtő erejű lett. Művészek Zebegényben Szőnyi személyes vonzereje és a művészetét meghatározó tematika egyaránt közrejátszott abban, hogy egyre több művész kereste fel nyaranta Zebegényt. Elsőként a régi főiskolai barát, Elekfy Jenő költözött a nyári hónapokra a községbe, őt követte Medveczky Jenő, Vass Elemér, Szobotka Imre, Berény Róbert, Aba fiouák Vilmos és Bernáth Aurél. A művészek viszonylag nagy száma ellenére sem beszélhetünk zebegényi művésztelepről. Mem volt sem programja, sem meghatározott esztétikai célkitűzése az itt tevékenykedő festőknek, egymás müveit is csak ritkán tekintették meg. Közös kiállításon nem szerepeltek. Szőnyi csak néhány személyes barátjával járt össze: ezek a találkozások is rendszerint vendéglőkben jöttek létre, ahol ritkán esett szó művészeti kérdésekről. Szőnyi művészete azonban — ha nem is festésmódja, de témaválasztása, képalkotó módszere — a legtöbbjükre hatással volt. 274