Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Végvári Lajos: Zebegényi művészek

VASS ELEMÉR (1887—1957) és Elekfy Jenő időszakunkban kibontakozó művészete tükrözi legjobban a Zebegényben dolgozó művészek felfogását. Vass Elemér az Iparrajziskolán végezte tanulmányait. Művészetének alakulására kezdetben a nagybányai festők voltak hatással, intim természeti részleteket festett. Külföldi tanulmányútjai során francia festőkhöz, elsősorban Bonnard-hoz és Matisse-hoz vonzódott. A harmincas évektől kezdve sok időt töltött Zebegényben. Szőnyi összefoglaló, formák alakítására törekvő stílusának hatására ábrázolásmódja dekoratívabbá vált. Elsősorban az alkonyati világítás problémája foglalkoztatta: a zebegényi házak, dombok motívumait színes kontúrokba foglalta, s az ily módon elhatárolt felületeket mély tónusú színárnyalatokkal töltötte ki. Vass Elemér legjobb művei azonban nem a zebegényi években készültek. 1945-ben Tihanyban telepedett meg: e vidéknek a zebegényinél nyugalmasabb, szélesebb ritmusa igézte meg, ekkor talált önmagára, s alkotta — életének utolsó tíz évében — legjelentősebb műveit. ELEKFY JEHŐ (1895—1968) Réti István tanítványa volt, de Szőnyi festészete hatott rá elhatározó erővel. Szőnyivel való ismeretsége a Réti István vezette műteremben kezdődött. Mindössze egy évet tölthetett a főiskolán, mert katonai szolgálatra hívták be. Leszerelése után további fél évig volt Réti tanítványa, majd tanári állást kapott. A középiskolai tanárság nem tette lehetővé számára a rendszeres munkát, ezért felhagyott az olajtechnikával és az akvarellre tért át. Művészetére nagy hatással volt, hogy Szőnyi hívására a nyarakat Zebegényben töltötte. Az ott kialakuló kis műhelynek Berény mellett Elekfy lett a leghűségesebb tagja. Tizennégy, alkotásokban gazdag nyarat töltött a faluban. A Duna víztükrének vibráló reflexei, a dombok között rejtőzködő község különleges fényei, párás atmoszférája folyton új festői feladatokat adott a természet változásaira érzékeny festőnek. : Zebegényi korszaka 1928-ban kezdődött, s két év múlva már kiállításnyi anyaggal szerepelhetett az Ernst Múzeumban. E művek nagy része tájkép, de van köztük figurális munka is. A téma nem túlságosan változatos, de a megoldás könnyed eleganciája, mesterségbeli virtuozitása, színbeli leleményessége a hasonló motívumoknak mindig új értelmet és értéket ad. Műveinek felfogását az értő barát, Pátzay Pál így jellemezte: „Életművének rangadó főrésze vízfestményei. Mégsem úgy gondol rá az ember, mint »akvarellistára«, hanem mint festőre. Ezzel azt mondom, hogy műveit nem eleve a műfaj határozza meg, hanem a festő sajátos képlátása. Pedig a műfaj klasszikus módját műveli, vagyis nem fedőleg rakja fel a festéket, hanem olyan módon, hogy a papír átvilágíthasson a festékrétegen, így kapja világító erejét. Ez a mód nem tűr változtatást, javítgatást. Egyszeri elhatározott, gyors cselekvés hozza létre." Ez a méltatás egyben hangsúlyozza Elekfy módszerbeli elkülönülését is Szőnyitől. Szívósan járta a maga útját, még ha témáik gyakran azonosak is. Igényes munkái hamarosan sikert hoztak. 1939-ben meghívták a Képzőművészeti Főiskolára az akvarellfestés tanárának. viB Berény Róbert A 20. századi magyar művelődés egyik legsokoldalúbb személyisége volt Berény Róbert (1887—1953). Kiváló zeneértő, sőt komponista, virtuóz hangszerszólista: különös fogékonysága volt a matematika iránt, kedvelte a bonyolult számításokat. Kitűnő műértő és kritikus. Izgatták a filozófia és az esztétika problémái: komoly elméleti tanulmányokat publikált. Sokoldalúsága a reneszánsz polihisztoraira emlékeztet, de igazában csak a probléma elméleti megoldásáig foglalkoztatta egy-egy maga szabta feladat. Sohasem törekedett valamiféle következetes és monu275