Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Végvári Lajos: Zebegényi művészek

az érzelmi-hangulati mondanivalónak vannak alárendelve. „Aki nem tudja egyszerre átfogva látni a természetet és a saját munkáját — mondotta Szőnyi —, sosem lesz jó festő. ... A képnek intuícióval kell készülni, egyszerre átérezve, megragadva az egész problémát, az egész kompozíciót s egyszerre munkálva az egész képfelületet." Könnyű volna azt mondani, hogy Szőnyi a művészetet önmagáért műveli, hogy esztétikája a l'art pour l'art világa. Az impresszionistáktól és a nagybányaiaktól átvett tradíciónak megfelelően szóban és írásban azt hirdette, hogy a téma nem fontos eleme a művészetnek. Ennek az álláspontnak azonban ellentmond egész zebegényi munkássága. A fia születése alkalmából festett Zebegényi este (1928) című képén egy ősi keresztény témát, a pásztorok imádását újítja meg. A gyermekeit féltő szülők érzelmeit a Kapáló asszonyok (1935) mitikus nőalakjaival fejezi ki. A fenyegető sors feletti töprengés tükröződik Este (1934) című festményén, amelyben az Egyiptomba menekülő szent család megpihenésének témáját alakítja saját felfogása szerint. Mindennél jobban árulkodik a téma és a művészi szándék összefonódottságáról egyik legnagyobb igényű, monumentális kompozíciója, az Eladó a borjú (1933). A kép minden figurája a kedves állattól való búcsúzás melankóliáját tükrözi. A kompozíció középtengelyében álló női alak szinte az antik tragédiák hangulatát idézi, gesztusok nélkül is arról beszél, hogy egy idillinek érzett világ megváltozik, széttörik. A kép jobb szélén elhelyezett vándor figurája (Szőnyi közlése szerint ennek Derkouits Qyula volt a modellje) sem mentes a váteszi sorsérzéstől. Szőnyi a „téma" kifejezést az úgynevezett élőképpel és a színpadiassággal azonosította, vagyis a tematikusság az ő szóhasználata szerint álművészetet, a külsőséges eszközökkel való hatásvadászatot, az akkori közízlésnek való behódolást jelentette. Miként tehát Bemáth és Berény, Szőnyi is motívumnak nevezte az ikonográfiái és szituációs mozzanatokat. Nemcsak ő maga, hanem művészbarátai is gondosan ügyeltek arra, hogy ne azonosuljanak a hivatalos rendszerrel és annak kultúrájával. Védekezésük a parnasszista impassibilité, a l'art pour l'art hirdetése volt a számukra elfogadhatatlan rendszer elvárásaival szemben. Látszólagos esztéticizmusuk így vált a kívülállás és a belső szabadság biztosítékává. Szőnyi sehova sem akart tartozni, akárcsak barátai, Bemáth Aurél, Berény Róbert, Pátzay Pál, távolabbról Egry József, Szobotka Imre és azok a művészek, akik részt vettek a budapesti Gresham-kávéházban összegyűlő művészek beszélgetésein, vitáin. Politikától védett, független szigetet szerettek volna teremteni az álkultúra és a banális hazugságok világában. E festők szívesen csatlakoztak a nyári időszakban Szőnyihez, mintegy kis müuészkolóniát alkotva Zebegényben. Bernáth Aurél csak rövid időre jelent meg köztük, de Berény Róbert nemegyszer az év negyedét ott töltötte. Gyakori vendég volt a községben Szobotka Imre is, aki ugyancsak jelentős avantgárd festői eredményeit tagadta meg egy szerkesztő jellegű természetelvűség kialakítása érdekében. Hűséges nyári lakója volt Zebegénynek Elekfy Jenő, a magyar akvarellművészet egyik jelentős képviselője, továbbá a franciás szellemű Vass Elemér, aki java alkotásaiban Bormard festői értékeit plántálta át magyar földre. A festőbarátoktól körülvéve Szőnyi izolációja feloldódott. Helyzetében nagy változást okozott az is, hogy hosszú huzavona után kinevezték a Képzőművészeti Főiskolára. 1937-ben megbízott, majd a következő évben rendes tanár lett. Budapesten lakást bérelt a Baross utcában, és működésének súlypontja átmenetileg a fővárosba helyeződött át. Leginkább oktatási szünetekben dolgozott Zebegényben: ekkor friss szemmel látta újra a már kimerítettnek hitt motívumokat. Egyik legszebb falusi tárgyú képén, az Aratás után-on (1936) lilás-ezüstös éjszakai derengés fogja körül a fárasztó munka után mély álomba zuhanó emberalakokat. Hasonló luminisztikus eszközökkel oldotta meg egyik legvonzóbb képét, a Kerti pad-ot (1943), mely tüdőműtétje utáni lábadozása idején készült. 273