Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Végvári Lajos: Zebegényi művészek

derengővé alakítja a motívumokat. A grafika történetében oly ritka effektust valósított meg az a lap: a mű szépsége a fehér foltok áttetszőségére épül. Mintegy száz grafikai mű megalkotásával egyidejűleg, néhány fontos képe festése közben alakult ki művészi szemlélete. A Zebegényi dombok (1923) még a klasszicizáló plaszticitás és a fénydinamika expresszivitása közötti egyensúlyra épült, akárcsak számos rézkarca. Átkelés a Dunán (1928) című nagyméretű kompozíciója is grafikai indítékú: erre utal a víz gazdag fényhatásainak kimunkálása, de a figurák már színfoltokból és nem expresszív kontúrokból alakulnak. 1928-ban festette egyik legjelentősebb képét, a Zebegényi temetést. Szinte előzmény és folytatás nélküli mű ez Szőnyi életművében; talán csak a Behavazott falu című karca kapcsolható hozzá. A kép festésére Eugen Pascú, egykori nagybányai festőkollégájának halálhíre adott indítékot. A mű hangulatának alakulásában része lehet Bernáth Aurél Riviéra című képének, amelynek budapesti bemutatóján Szőnyi is részt vett. Az expresszionizmus dinamikájától szabadulni vágyó Szőnyi előtt átmenetileg járható útnak látszott Bernáth Aurél fanyar, szinte testtelen és térstilizációra törekvő világa, ezzel magyarázható a figurák jellegének és megfestésének némi rokonsága. Az igazi nagy előkép azonban Bruegel Vadászok a hóban című festménye, melyet bécsi utazása alkalmával tanulmányozott. Az alakok csoportosítása, a balról jobb felé irányuló mozgás ritmusa megegyező, a tájképi rész is hasonló, azzal a lényeges különbséggel, hogy Szőnyi képén a fák csoportja tükörképszerűen megfordított. A fehér háttér előtt kirajzolódó figurák tudatosan foltszerűek, nélkülözik a Szőnyinél megszokott plaszticitást. 1929-ben megkapta a római ösztöndíjat, és Itáliába utazott. Az itáliai művészet kerekded szépsége, általánosításra törekvő arányrendszere elbűvölte Szőnyit, és arra az útra lendítette, amelyen haladva életműve javát alkotta meg. A reneszánsz művészettel való találkozás adta az utolsó lökést ahhoz, hogy véglegesen elfeledje korai törekvéseit. Többé nem jelent meg nála az élesen hasító expresszív fénynyaláb, sem a formákat torzító dinamikus körvonal. Ekkor fordult el ifjúsága egyik eszményétől, Hans von Marées klasszicizmusától is. A folytatást illetően nagy fontosságú egy korábbi képe, a Vízparti jelenet (1928). Furcsa — kereséseit, töprengéseit eláruló — alkotás ez: előadásmódja Ferenczy Károlyra emlékeztet. Bár a Vízparti jelenet műtermi jellegű tanulmány, kulcsfontosságú Szőnyi pályafutásának megismeréséhez. Ez a ragyogó plein air-festés többé nem ismétlődik meg nála, mert a kiegyensúlyozottabb fényhatást adó temperafestésre tért át. Ha néha olajképet alkotott, ott is az egyöntetűbb világításra törekedett. Ily módon elérte, hogy minden képének sajátos, uralkodó színkaraktere lett. Ennek a hatásnak egyik eszköze volt a luminizmus: az áttetsző fény jelenlétének érzékeltetése érdekében nemegyszer szinte elsápasztotta a színeket, máskor meg derengő, ezüstös tónusba olvasztotta a motívumokat. Zebegényi képein új módszerrel mutatta be alakjait. Legtöbb festményén nagy gondot fordított a nézőpont kiválasztására: a szembenézetet ritkán alkalmazta, szerette a felülnézetet vagy az alul- és közeinézetbői fakadó meredek perspektívát. Új eszköz nála az impresszionizmus és a fotográfia módszerét követő elvágás. Az impresszionista kivágás alkalmazása miatt tévedés volna Szőnyit impresszionistának nevezni. Annyiban az csak, mint az öreg Degas, aki kései képein tudatosan hangsúlyozta a fotografikus impresszionista módszereket, hogy segítségükkel a mozgásfolyamat és a komponálatlannak ható elevenség benyomását keltse. Szőnyi is valami hasonlóra törekedett: az impresszionista módszerrel „kivágott", véletlenszerű valóságjelenetet kompozícióvá általánosította. Ily módon emelte ki az alkotásra inspiráló motívumot és azt, ami ebből törvényszerű, esztétikai értéket adó. Szőnyi elképzelése szerint tehát szemünk előtt ala271