Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Tóth Antal: Szentendrei művészet 1945 után

töltő Pogány Ö. Qábor intenciójára Ferenczy Károlyról nyerte el nevét. A név kötelez, a szükség kényszerít. Az a sajátos és kivételes helyzet keletkezett, hogy Szentendrének immár volt múzeuma, de nem volt muzeális gyűjteménye, amit elhelyezhetett és bemutathatott volna. A régészeti leletek, kőemlékek részint a városban, például a tanácsházán és dr. Péchy Henrik házában, részint Aquincumban voltak találhatók számos Pest-Budáról és környékéről előkerült kőemlék között. A helyzeten a kor gyakorlatának megfelelően a MMOK vándorkiállításai segítettek. Soproni kulturált hozzáállásának s bizonyosan a véletlennek is köszönhetően „A Szentendrei Múzeum és az Első Magyar Képzőművészeti Kiállítás vázlatai" című, tehát képzőművészeti tárlat volt az első, amellyel — tekintsük méltónak a hely szelleméhez — 1951. június 17-én megnyílott az intézmény. Ezt a „Magyar festőművészet mesterei II." követte a város előtt mindenképpen életképességét, aktivitását és felhasználhatóságát bizonyítani igyekvő új létesítmény ad hoc munkaprogramja szerint. A helyi képzőművészeti élet számba vehető tényezőjévé sorrendben a harmadik időszaki kiállítás avatta: a ^Szentendrei Művésztelep" bemutatójával. Ez a máig élő múzeumi gyakorlatot, hagyományt megalapozó, a későbbiekből visszatekintve elsőnek nevezett szentendrei művészeket bemutató tárlat, seregszemle a klasszikus plein air időszak végén, szeptember 30-án nyílott. Mem igazodott sem előre-, sem visszatekintő szempontokhoz, kiállítóinak felkérése és a bemutatott műveknek az összegyűjtése a történeti jelenre, jelenlétre alapozódott. Mozgatója Soproni mellett Szánthó Imre volt, aki egyéni becsvágytól fűtve végigkilincselte a telepieket, Czóbelt megnyerve az ügynek, meggyőzte az ingadozókat. A dolog érdekessége ugyanis, hogy korántsem volt tapasztalható a festők lelkesedése a szereplésért. Az agilis közbenjárás és rábeszélés eredményezte végül is, hogy akit a személyi állományban felszaporodott telepen és a városban utolértek s beadott festményt, szerepelt a kiállításon. Semmit nem von le a tárlat értékéből, hogy a képtelen helyzetből fakadt szükség, a személyes lelemény eredményeként jött létre és nem kisebbíti a tény jelentőségét, hogy az új múzeum a reá sablonszerűén kiszabott járási néprajzi és régészeti szakterület mellett és helyett megtalálta és akceptálta azt a speciális szakterület, a kortárs helyi képzőművészettel való foglalkozást, amellyel csak ebben a városban, Szentendrén adódhatott módja egy új keletű kulturális fórumnak. A történet esetlegességei ellenére tehát szükségszerűnek ítélhetjük a kapcsolatfelvételt. A krónikát folytatva az első év végét Szánthó Imre műfajtörténeti szempontból is említésre méltó karikatúrakiállítása zárta. A múzeum kiállítási munkáját a következő év folyamán tervszerűen koncipiálva építették az előző évire. A névadóról, Ferenczy Károlyról műveiből rendezett kiállítással emlékeztek meg, bemutatták a „Magyar festőművészet mesteri I." vándorkiállítást, majd ősszel a „Szentendrei Festők Tárlatá"-t. Ezen felidézték a művésztelep három elhunyt tagjának, Paizs Qoebel Jenőnek, Rozgonyi Lászlónak és Bánáti Sverák Józsefnek emlékét. Szerepeltetésük első megnyilvánulása volt a retrospektív-történeti érdeklődésnek. A telepieken kívül meghívott kiállítók voltak: Beck Judit, Qalitzer Imre, Pirk János, Pituk József, Schönberger Armand, Sebestyén Ferenc, Szecsődi Klára, Törzs Éva (összesen 32 művész 69 művel). Ezt követően öt szentendrei festő-grafikusnak, név szerint Pirk Jánosnak, Conrad Gyulának, Apáti Abkarovics Bélának, Balogh Lászlónak és Szánthó Imrének kollektív kiállítást rendeztek. A kiállítás aktuális apropóját adta, a társulás indoka volt, hogy ők voltak résztvevői a Szánthó Imre szervezte és a Qoldberger-gyár támogatta kisoroszi „alkotóüdülésnek". A múzeum képzőművészeti programjának folytatásához jelentékenyen hozzájárult, hogy 1952. július l-jével Frank János művészettörténészt kihelyezték Szentendrére, ahol is 1955 nyarán bekövetkezett „racizásáig" tevékenykedett, és tovább, mert 1956-ban a Műcsarnokból ő szervezte a Szentendrei Művésztelep jubileumi kiállítását. 21